BRÉKING

Williams: A Forma-1-es csapatokat az előzésekre kellene "ösztönözni"! Vajon hogyan?

A Williams technikai guruja, Pat Symonds szerint a csapatokat arra kellene "ösztönözni", hogy végre megoldást találjanak az előzési nehézségekre.

Egy ilyen ösztönző erő lehetne a fordított rajtrács is, hiszen ebben az esetben a csapatoknak "előzés-barátabb" autókat kellene tervezniük.

A Forma-1 mindenhatóinak a héten kell pontot tenni a 2017-es szabályok végére. Habár az autókat gyorsabbá és dinamikusabbá akarják tenni, Symonds attól fél, a változtatások nem javítanak majd az előzéseken.

Azonban a veterán technikai szakember azt is elismerte, a csapatokat egy régóta tartó probléma megoldására kényszeríthetnék – például a fordított rajtráccsal, amikor is a gyorsabb versenyző automatikusan a mezőny végéről indul.

„Ez segítene. Egy ösztönző erőre lenne szükség.” – mondta Symonds a Sky Sports F1-nek.

„Egyelőre az az elsődleges feladatunk, hogy egy olyan autót építsünk, ami megszerzi a pole-t és a futam minden egyes körén az élen áll. A terveinknek ez a célja. Szóval a turbulens levegő miatt annyira nem aggódunk.”

„Ha most a dolgokat kicsit megfordítanánk, és azt mondanánk, mindegy milyen jó autót építesz, turbulens levegőben kell majd hajtania, hiszen a középmezőnybe kerül, akkor talán a csapatok arra jutnának, hogy a legjobb versenyautó, amit készíthetnek az végül is a leggyorsabb gép tiszta levegőben, miközben a turbulens levegőben is jól működik.”

„Sajnos, mivel versenyzésben élő emberekről beszélünk, így talán megpróbálnák tönkretenni a többiek aerodinamikáját.”

2017-ben jobban lehet majd előzni? „Biztos vagyok benne, hogy nem javítottunk rajta.”

És még lehet tenni valamit ez ügyben? „Szerintem már túl késő.”

„A szabályokat véglegesíteni kell, és remélem, még nincs túl késő, hogy a jövőt illetően alapvető változtatásokon gondolkodjunk. Szerintem ez a legnagyobb bűnünk: hogy nem tettük meg a Forma-1-ért.”

„Mostanában sok alapvető szabályon változtattunk, több sportproblémát is megoldottunk, de mérnökként nagyon szeretném, ha megvizsgálnánk, a versenyzést hogyan lehet jobbá tenni. Meg lehet csinálni, csak ezért valakinek fizetnie kell és valakinek meg kell csinálnia, de már majdnem erre kényszerültünk, hiszen azt kell előállítanunk, amit a közönség akar.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 15 éve ezen a napon halt meg a Ferrari korábbi versenyzője: 44 éves volt
Következő cikk Ecclestone vagyona jelentősen lecsökkent, miközben Hamilton a leggazdagabb brit sportoló lett!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország