BRÉKING

Williams: A Ferrari valóban szemet vetett Bottasra, de meg tudtuk őt tartani!

A Williams nagy sikerként könyveli el, hogy Valtteri Bottas a következő szezonban is az ő versenyzőjük lesz és szeretnék, ha a finn az egész pályafutását Grove-ban töltené el.

Hosszú heteken át forró téma volt a sajtóban Bottas esetleges átszerződése a Ferrarihoz. Néhány lap már biztosra vette azt, hogy Sir Frank Williams csapatának finn „ásza” Maranellóba költözik, méghozzá Kimi Räikkönen helyére.

Az olaszok a Belga Nagydíj előtt hirtelen a semmiből bejelentették, hogy a „Jégember” 2016-ban is Sebastian Vettel csapattársa marad, így véget vetettek a hosszú pletykasorozatnak, ami már kezdett igencsak frusztrálóan hatni a Williamsre, valamint Bottasra.

Claire Williams, a gárda helyettes csapatfőnöke Monzában a csütörtöki sajtónapon az újságírók előtt elmondta, nagyon örülnek annak, hogy meg tudták tartani a pilótájukat.

„Nem titok, hogy a Ferrari valóban szemet vetett rá, de végül meg tudtuk őt tartani, ami nagy siker számunkra, hiszen egy remek versenyzőről beszélünk, aki évek óta a csapatunk tagja és közösen fejlődünk. A személyes véleményem is az, hogy ez a megfelelő hely Valtteri számára, aki látja, hogy a Williams évről évre fejlődik.”

„A szerződésekről soha nem szoktunk beszélni, de bízom benne, hogy az egész pályafutását nálunk tölti majd és közösen nagy sikereket érünk el a Forma-1-ben, mint tette azt korábban a Williams.”

Arra egyértelműen senki nem akart kitérni a csapatnál, hogy mekkora volt Bottas kivásárlási ára. A hírek több mint 10 millió euróról szóltak, és talán ez riasztotta el a Ferrarit, aki nagyon sokallta az összeget.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Räikkönen lebukott! Valójában perfekt olasz! Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. szeptember 3.

„Valtteri szerves része a csapatunknak, és a hosszú távú jövőnkben szerepel. Tudjuk, hogy mire képes és nagyon jól ismerjük őt, mivel mi voltunk azok, akik felkészítették a Forma-1-re, és lehetőséget adtunk neki.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button Wilson halála után erősen elgondolkozna a fedett pilótafülke bevezetésén
Következő cikk Vettel és a Ferrari behódolt Ecclestone Forma-1-es Birodalmának...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország