Whitmarsh: Ma sokkal erősebb lesz a Red Bull

Martin Whitmarsh úgy véli, hogy a Red Bull Racing rossz váltóáttétellel ment tegnap, ezért nem voltak olyan gyorsak a pénteki edzéseken.  A McLaren hasonlóan járt délelőtt, de délutánra megoldották a problémát.

Fotó: McLaren Mercedes

Délután remek napot zárt a McLaren, mivel mindkét versenyzője az élen végzett a második edzésen. A McLaren csapatfőnöke ennek megfelelően elégedett volt, de az ebédszünetben még kevésbé örült, mivel sok munka várt a szerelőkre:
 
„Ma reggel rossz fokozatokkal mentünk. Az egyenesekben nagyjából 500 métert szabályzáson töltöttünk”- ismerte el Whitmarsh az Auto Motor und Sport-nak.
 
„Ennélfogva egy nagyobb áttételezést választottunk. Megérte”- tette hozzá elégedetten. Ahogy tegnap Lewis Hamilton szerződésénél is elmondta, „elég régóta van ebben az üzletben ahhoz”, hogy tudja, a pénteki eredmények nem sokat jelentenek:
 
„Ami a csúcssebességet illeti, nehézségeik vannak”- mondta a Red Bullt illetően. „Úgy vélem, hogy elég sokáig fog tartani, amíg kicserélik az áttételezést. Ők nem rendelkeznek azzal a lehetőséggel, mint mi. Az is lehet, hogy tévedek. Szerintem ma este megcsinálják, és holnap sokkal erősebbek lesznek.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING