Whitmarsh szerint nem Schumacherrel kell összevetni Hamiltont

megosztás
hozzászólás
Whitmarsh szerint nem Schumacherrel kell összevetni Hamiltont
Szerző:
, Szerkesztő

Martin Whitmarsh, a McLaren korábbi technikai igazgatója és csapatfőnöke úgy véli, annak ellenére, hogy Lewis Hamilton a Michael Schumacher által rekordot döntötte meg, nem vele kell megvonni a párhuzamot, hanem egy másik korábbi világbajnokkal.

Lewis Hamilton a Portugál Nagydíjon szerzett futamgyőzelmével biztosította be, hogy immáron ő a legtöbb futamgyőzelemmel büszkélkedhető pilóta a Forma-1 történelmében, megdöntötte a Michael Schumacher által felállított 91 futamgyőzelmes rekordot.

Azóta egy rendkívül heves vita indult el a szurkolók és a szakértők körében egyaránt, hogy vajon melyik pilóta volt a jobb a kettő közül. Sokan úgy vélik, hogy Schumacher még így is jobb volt, mások Hamilton mellett teszik le a voksukat.

Martin Whitmarsh, a McLaren F1-es csapatának korábbi technikai igazgatója, majd későbbi csapatfőnöke és elmondta a maga véleményét a témáról, ám ő egy másik oldalon foglalt állást, szerinte nem ez a megfelelő összehasonlítási alap:

Még több F1 hír:

„Nagyon jó emlékeim vannak az olyan pilótákról, mint Jenson Button, Mika Hakkinen, Juan Pablo Montoya, Kimi Raikkonen és Fernando Alonso. Mindannyian kivételes pilóták voltak, de volt kettő versenyző, akik valami különleges aura folytán tőlük is magasabb polcon voltak: Ayrton Senna és Lewis Hamilton” – emlékezett vissza a McLarenes időkre.

„Ayrtonnak már ez az aura akkor megvolt, amikor először találkoztam vele, míg Lewisnál ilyen nem érzékeltem ilyet kezdetben. Ez sokkal inkább hozzánőtt, ezt saját maga építette fel, és szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen közelről láthattam a fejlődését”

A MotorsportMagazine-nak adott interjújában arra direktben is rákérdeztek tőle, hogy szerinte a Hamilton kontra Schumacher összevetésben ki a jobb, melynek kapcsán elmesélte a Schumacherrel kapcsolatos élményeit, amelyet Hakkinen oldaláról élt meg testközelből.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, 1st position, celebrates on the podium with Champagne

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, 1st position, celebrates on the podium with Champagne

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Sosem láttam arról az oldalról Schumachert, mint ahogyan szerintem kellett volna. Számomra ő mindig is a főgonosz volt, a rivális aki mindig mocskosan játszott, és el akarta szedni a győzelmet a versenyzőmtől, szóval Michael kapcsán nem tudok semleges lenni” – tisztázta.

„Lewis is könyörtelen tud lenni, de ő igazságosan akarja megszerezni a győzelmet, szerintem Schumachert ez a része nem érdekelte különösebben. Szerintem tisztelned kell azokat, akikben megmarad egy bizonyos fokú ártatlanság, mint Lewisban és Mikában. Sosem vetemedtek ahhoz, hogy túl durvák legyenek” – zárta az összehasonlítást.

Perezt már a Red Bullban látja a mexikói sajtó.

Ajánlott videó:

Todt a Red Bull motorbefagyasztási kérelméről: "Nem hagyom, hogy megzsaroljanak!"

Előző cikk

Todt a Red Bull motorbefagyasztási kérelméről: "Nem hagyom, hogy megzsaroljanak!"

Következő cikk

Minden jel arra mutat, van miért, de Kvjat nem aggódik Forma-1-es jövője miatt

Minden jel arra mutat, van miért, de Kvjat nem aggódik Forma-1-es jövője miatt
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Michael Schumacher
Szerző Nagy Noel