Whiting: Az új turbómotorok nem lesznek csendesek

megosztás
hozzászólás
Whiting: Az új turbómotorok nem lesznek csendesek
2012. dec. 29. 13:25

Charlie Whiting szerint nem kell aggódni az 1.6 literes V6 turbók miatt, mivel rendesen fognak szólni, és az emberek majd gyorsan megszokják őket.  Az FIA versenyigazgatójának van összehasonlítási alapja, mivel 30 éve a BMW motorjaival nyertek bajnokságot a Brabhamnél.  

Fotó: Mercedes AMG
Whitingnak személyes emlékei is vannak a régi Forma-1-es turbókról, mivel a 80-as években a Brabham csapatnál volt szerelő – 1981-ben és 1983-ban, amikor Nelson Piquet bajnok lett, a brazil versenyző első számú szerelője volt, majd később a csapat főmérnöke lett. A 60 éves Whiting egészen 1988-ig maradt Bernie Ecclestone csapatánál, és az említett évben közösen dobbantottak az istállótól.
 
Többen aggodalmukat fejezik ki a 2014-től életbe lépő formula miatt, mivel a V6-turbók jelentősen alacsonyabb fordulaton fognak dolgozni, és a kettővel kevesebb henger miatt is más lesz a hangjuk – elsősorban a rajongók és Ecclestone fintorognak, míg az FIA kitart az egységek mellett.
 
„Ez egy nagy kihívás”- mondta Whiting Peter Windsor-nak. „Ez egy nagyon nagy kihívás a motorgyártóknak. Nagyon várom már, hogy lássam, amint működnek a motorok – hogy lássam, mennyire komplikáltak és mennyire okosak. Az biztos, hogy rendkívül technikás, high-tech erőforrások lesznek”- folytatta az FIA versenyigazgatója.
 
„Ami a hangot illeti, szerintem az emberek elég gyorsan hozzá fognak szokni. Őszintén, ha visszagondolok a régi négyhengeres BMW-motorokra, melyeket a Brabham-napokban használtunk, és 11 000-es fordulatra pörögtek fel, azok rendben voltak. Az új motorok nem lesznek halkak. Más lesz a hangjuk, de azt gondolom, hogy az emberek nagyon gyorsan hozzá fognak szokni.”

Következő Forma-1 cikk
Red Bull: Mindig van mit tanulni, és semmire sincs garancia az F1-ben

Előző cikk

Red Bull: Mindig van mit tanulni, és semmire sincs garancia az F1-ben

Következő cikk

F1 2012: Egy szenzációs összefoglaló videó a szezonról

F1 2012: Egy szenzációs összefoglaló videó a szezonról

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING