Motorsport.com hírek

Wehrlein fél, hogy elfelejtik őt a Forma-1-ben

Aki kikerül a Forma-1 vérkeringéséből, az nagyon nehezen kerülhet oda vissza, és ezzel Pascal Wehrlein is maximálisan tisztában van.

Pascal Wehrlein, Sauber

Fotót készítette: Sutton Images

Pascal Wehrlein, Sauber C36
Lance Stroll, Williams FW40, Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-17, Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-1
Pascal Wehrlein, Sauber C36-Ferrari
Pascal Wehrlein, Sauber C36
Pascal Wehrlein, Sauber C36

Wehrlein 2016-ban az azóta csődbe ment Manorral mutatkozhatott be a Forma-1 mezőnyében. A Mercedes juniorja, aki a bemutatkozása előtt bajnoki címet szerzett a DTM-ben, összességében nem nyújtott rossz teljesítményt, de azzal, hogy az idény második felében Esteban Ocon került mellé, kissé átértékelődött a tehetsége.

A szenzációsan versenyző Ocon ezt követően a Force Indiához szerződött, míg Wehrlein számára a Sauber dobott mentőövet, ahol hiába volt jobb a csapattársánál, mennie kellett. Pascal már egy ideje tisztában volt azzal, hogy a legjobb esetben a Williams jelenthet számára „menedéket”, de a briteknél még a Mercedes befolyása is kevés volt.

Ezt követően a német nem tehetett mást, minthogy visszatért a DTM-be, ahol idén fog versenyezni, de ezzel együtt megpróbál a lehető legszorosabb kapcsolatban maradni a királykategóriával, valamint a Mercedesszel.

Wehrlein számára a DTM egyértelműen visszalépés, főleg úgy, hogy már volt bajnok a sorozatban, de ahogy a SpeedWeek lapnak is nyilatkozott, lehetőségként tekint a visszatérésére, ugyanakkor kissé tart attól, hogy megfeledkeznek róla az F1-ben.

Normál esetben a fiatal pilóta azzal számol, hogy 2 éven belül visszakerül a cirkuszba, mert ha nem, akkor minden bizonnyal már soha nem fog. A Formula E szintén opciót jelenthet, mivel a Mercedes is saját csapatot fog indítani a nagyon népszerű elektromos bajnokságban.

Pascal elismerte, eddig nem követte túl intenzíven a Formula E-ben történteket, és a fejlesztésekbe sem lát bele, de izgalmasnak tartja az utcai versenyzést, ráadásul formulakategóriáról van szó.

„Először a DTM-ben kell teljesítenem, és 2019 még mindig túl messze van.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren úgy érzi, szenzációs versenyzői vannak
Következő cikk Verstappen: Mercedes-motorral bottal üthetnék a Red Bull nyomát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország