Wéber Gábor: Massa a „szívek bajnoka” címet készül készpénzre váltani
Az M4 Sport F1-es kommentátora, Wéber Gábor arról írt, hogy szerinte Felipe Massának nincs semmi esélye arra, hogy visszamenőlegesen megkapja a 2008-as világbajnoki címet, és az egész üggyel csak a szimpátiáját veszti el a brazil.
Felipe Massa drámai körülmények között maradt alul a 2008-as világbajnoki küzdelemben Lewis Hamilton ellen, pár hónappal ezelőtt pedig egy Bernie Ecclestone-interjú hatására kijelentette, jogi lépéseket fog tenni – Ecclestone ugyanis azt mondta, az akkori FIA-elnök Max Mosley-val egyetemben korábban tudott a szingapúri crashgate-ről, és a 92 éves üzletember hozzátette, Massának kellett volna megnyernie a világbajnokságot.
Tegnap pedig a Motorsport.com brazil kiadása megtudta, Massa jogi csapata már közölte is az FIA-val és az F1-gyel, hogy pert indítanak az „összeesküvés” miatt, hiszen az ügyvédek szerint a világbajnoki cím elvesztésén kívül több tízmillió eurót vesztett az ügy miatt a brazil.
A hírre Bernie Ecclestone azzal reagált, hogy már nem is emlékszik az interjúra, az M4 Sport F1-es kommentátora, Wéber Gábor pedig a Facebook-oldalán arról írt, hogy Massa ügye nyerhetetlen, majd így folytatta:
„2008-ban ugyan közel volt a világbajnoki címhez, de a vereségéhez vajmi kevés köze volt a Crashgate-nek. Eddig egy szimpatikus vesztes volt, akinek egyszer majdnem kijött a lépés, de valójában sosem volt világbajnok alkat, ahhoz túlságosan nagy szórással versenyzett. A jó napjain és a neki fekvő pályákon bárkivel pariban volt, olykor viszont teljesen szétesett, különösen esőben.”
„Ez a kereset is egyfajta érthetetlen ragaszkodás egy délibábhoz, amihez a bogarat egy szenzációhajhász Ecclestone interjú ültette a fülébe, de logikai és precedens alapon sincs igazi esélye, ha bíróságra kerül az ügy. Bármilyen szabálytalanság esetén ugyanis utólagos kizárás a gyakorlat, egy teljes futam törlése teljesen életszerűtlen és sportszerűtlen döntés is lenne az akkori résztvevőkkel, és magával a sport szellemiségével szemben is. Ezen az alapon minden futamot törölni kellene utólag, amiben bárki szabálytalanságot követett el, hiszen azok minden versenyző versenyét befolyásolták.”
„Ezek fényben sokkal inkább a sportág vezetésének jóhiszeműségére játszik, hogy a felesleges balhét elkerülendő fizessenek neki kompenzációt. Ezzel viszont pont azt a szimpátiát veszíti el, amivel eddig a szurkolók nagy része tekintett rá, és pont az ellenkezőjét éri el, mint amit szeretne: F1-es világbajnok visszamenőleg nem lehet, a szívek bajnoka címet viszont épp most készül készpénzre váltani, és ha nem sikerül, a sajnálat inkább szánalommá válik” – zárta Wéber.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.