BRÉKING

Webber: Lehet, hogy Alonso és Vettel nem is látja majd egymást a döntőben

Mark Webber figyelmeztette a rajongókat: lehet, hogy egy unalmas vébédöntő lesz idén, melyben Fernando Alonso és Sebastian Vettel még csak nem is fogja látni egymást a pályán.  A Red Bull versenyzője elmondta: bárhogy is alakuljon, ő ott akar lenni az események közelében.  

Fotó: Red Bull Racing
Webber a WA today-nek beszélve elmondta, hogy két helyzet lenne optimális számára: vagy elég messzire legyen az élen, hogy ne kelljen aggódnia a csapatutasítások miatt, vagy szorosan menjen Vettel mögött, és ezzel segíteni tudjon, ha arra van szükség.
 
„Remélhetőleg jó helyem lesz a lelátón”- mondta az ausztrál. „Ott leszek a közvetlen közelben – ott voltunk az elmúlt eseményeken is. Nyilvánvaló, hogy Abu Dhabi egyfajta vicc volt, de az utóbbi versenyeken ott voltunk, és arra számítok, hogy pár valóban nagyon jó eredménnyel fejezem be a szezont. Ha sikerül közelről figyelnem egyes versenyek alakulását, akkor majd figyelem, hogyan végződnek a dolgok. Ha mindez a tükrömben zajlik, az lesz a legjobb; ha pedig éppen előttem, akkor majd meglátjuk mi történik”- elemezte a lehetőségeket Webber.
 
A 36 éves versenyző három alkalommal indult az első sorból a legutóbbi négy futamon, de Abu Dhabi egy katasztrofális forduló lett. Webber egyébként sem híres a rajtjairól, de a Yas Marina Circuiton nagyon lassan lódult neki, melynek „nagyon sok oka, amibe nem akarok belemenni”.
 
A Red Bull versenyzője számos karambol résztvevője volt, de egyszer csak utolérte a végzet:
 
„Egyszerűen nem akarsz olyan pozícióban lenni, amikor vissza kell térned, és át kell küzdened magad a mezőnyön, mert végül ez el fog érkezni, és seggbe fog rúgni. Ha van egy gyenge rajtod, akkor ki vagy téve a dolgoknak. Hirtelen versenyezned kell, ami rendben is van, de a számok ellened vannak abban az értelemben, hogy sima vasárnapjaid vannak vagy fennakadsz a mezőnyben. Valószínűleg lesz egy-két ütközésed itt és ott, ami meg is történt.”
 
Most jön Austin, egy teljesen ismeretlen kihívás, és a mindig meglepetéseket tartogató Sao Paulo:
 
„Világos, hogy Austin egy nagyon fontos hétvége, mert Brazília előrukkolhat némi mókával is. Lehet egy kis eső, szóval az egy kicsit idegesebb futam lehet. Nem azt mondom, hogy nem eshet Austinban, de Brazília hihetetlenül inkonzisztens lehet az időjárás tekintetében, szóval azt is figyelembe kell venni.”
 
A versenyző azt is elmondta, hogy a rajongókat akár csalódás is érheti, mivel úgy dőlhet el a bajnokság Alonso és Vettel között, hogy a két ellenfél még csak nem is találkozik egymással a pályán:
 
„Még az is lehet, hogy nem is látják egymást a pályán – néha így alakulnak a dolgok. Egy kicsit olyan, mint az FA Cup döntője vagy a rögbi liga nagy döntője – olykor nem éri el a hype szintjét.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brawn: A dupla DRS végül hibának bizonyult
Következő cikk Massa nem tudja, hogy mi lesz jövőre Sennával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország