Webber: Először engem keresett meg a Ferrari Massa miatt

A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber elárulta, hogy valójában a Ferrari először őt kereste meg a paddockban Felipe Massa gyengébb teljesítménye miatt.A tapasztalt ausztrál azonban nemet mondott az olaszoknak.

Fotó: Red Bull Racing
A 36 esztendős pilóta 2007 óta versenyez a Red Bullnak, melynek színeiben 2010-ben és 2011-ben is a harmadik helyen zárta a bajnokságot, addig a német csapattárs, Sebastian Vettel mindkét esztendőben bajnok lett és idén is remek esélye van a címvédésre.

Webber jövője sokáig kérdéses volt, miután a kontraktusa csak idény végéig szólt. A nevét főként a Ferrarival hozták szóba, de ő és az olaszok mindvégig tagadták a kapcsolatot. A tapasztalt versenyző azonban most a CNN-nek adott nyilatkozatában elárulta, hogy valójában a Ferrari az ő menedzsmentjét kereste meg először, miután akkoriban Massa rendkívül gyengén teljesített.

„Először bennünket keresett meg a Ferrari. Csak Silverstone előtt hoztuk meg a végleges döntésünket, amikor mindkét csapat (Ferrari, Red Bull) nagyon érdekeltnek tűnt. Elégedett vagyok a döntésemmel.” – hangsúlyozta Webber.

Tette ezt annak ellenére, hogy Dietrich Mateschitz tulajdonos jobb keze, Dr. Helmut Marko egyértelműen a német felé húz.

„Mindenki láthatja, hogy Helmut kihez hűséges. De két autónk van a csapatnál, és az egyiket én vezethetem.”

A Ferrari végül Massa jobb formájának köszönhetően 2013-ra aláírt a brazillal, aki jövőre is Fernando Alonso csapattársa lesz.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING