Webber: Bármibe is fogtunk ma, az balul sült el

Mark Webber egy finoman szólva is csalódást jelentő versenyen van túl Abu Dhabiban.  Az ausztrál versenyző kiesett a nagydíjról, míg Sebastian Vettel fantasztikusan ment.

Fotó: Red Bull Racing

Sebastian Vettel:
 
„Ez egy jó verseny volt számunkra ma, és egyben egy nagy esély a Ferrarinak és Fernandónak, de nem engedtük, hogy éljenek vele. Nagyon élveztem –jobban, mint bármi mást. Eléggé megsérült az első szárnyam az elején Brunóval, ami nem volt ideális, de tudtuk folytatni a dolgot, és nem veszítettem vele túl sokat. Majd, valamivel később, a biztonsági autós rész alatt talán nem figyeltem eléggé; Daniel lassított, és én is éppen melegítettem az abroncsokat, és meglepett. Jobbra kellett mennem, és eltaláltam a DRS-táblát, ami sérülést okozott az első szárnyon. Ez volt a legrosszabb alkalom a verseny alatt, és a 13. helyről kellett kimennem a boxba, és ismét a mezőny végéről kellett kezdenem a dolgokat. Utána ismét mindent újra kellett kezdenem, és mindenkit meg kellett előznöm. Végül fantasztikus dolog az, hogy a harmadik helyen végeztem.”
 
Mark Webber:
 
„Ma igazából semmi sem működött számunkra. Szerintem erősek voltunk, de sohasem kerültem olyan helyzetbe, hogy tiszta legyen a levegő, és itt nagyon nehéz a forgalommal; láttunk egy pár incidenst, miközben az emberek próbáltak előzni. Végül, abban az incidensben, ami a versenyem végét jelentette, próbáltam belülre menni, amikor összeértünk az előttem lévő autóval. Azt gondoltam, hogy nyílt egy lehetőség számomra, de Grosjean hozzáért az autómhoz, és ez volt a vég. Bármit is próbáltunk ma, az nem működött."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING