BRÉKING

Webber: A Red Bull Racing az, ahol lennem kell

A Red Bull Racing ausztrál versenyzője szerint a sebessége a régi, és idén főként a következetes teljesítménnyel volt gondja.Mark Webber most egy kiegyensúlyozott esztendőt vár magától 2013-ban.

Fotó: Red Bull Racing
Webber pályafutása egyik, ha nem a legjobb téli időszakát zárta a 2012-es idényt megelőzően. Akkor egy nagyon erős ausztrált láthattunk a pályán és az első versenyeken valóban úgy tűnt, hogy a tapasztalt pilóta egy hasonlóan erős idényt zárhat, mint 2010-ben, amikor még az utolsó futamon is volt esélye a bajnoki címre.

A sorozatot végül csak a 6. helyen fejezte be, miközben Jenson Button (McLaren), Lewis Hamilton (McLaren), Kimi Räikkönen (Lotus) és Fernando Alonso (Ferrari) mellett csapattársa, Sebastian Vettel is megelőzte őt, aki minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnoka lett.

„Ez egy nehéz és hosszú szezon volt számunkra.” – kezdte az év végi összegzésében az ausztrál, aki szintén jelen volt a Red Bull évadzáró eseményén.

„A sebességemmel soha nem volt probléma. A következetesség volt a kulcs, mely igazán hiányzott. A csapattal sokat dolgoztunk ezen a kérdésen, de sajnos a technikai problémák sem voltak túlságosan a segítségemre… Azonban még mindig úgy gondolom, hogy ez a legjobb hely számomra, és a Red Bull rendelkezik azzal az autóval, amivel világbajnok lehetek.” – folytatta Webber, akinek az új szerződése 2013-ra érvényes.

„Láthattuk, hogy az új szabályok nem voltak igazán jó hatással ránk és nem egy versenyen szenvedtünk a diffúzor, valamint a kipufogó miatt. Küszködtünk, és ez számomra is sok elvesztett pontba került.”

A 2013-as év lehet az, ami elhozhatja a várt címet az ausztrálnak.

„Az autónk versenyképes volt, és, ha végleg hátat tudunk fordítani a megbízhatósággal kapcsolatos problémáknak, akkor egy nagyon erős idényt zárhatunk 2013-ban. Bizakodó vagyok, mivel Adrian Newey mindig kitalál valami újat és miután a szabályok nem változnak sokat jövőre, építkezhetünk erre az erős alapra.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLarennek hiányozni fog Hamilton, de gyorsan átállnak
Következő cikk Newey: Képmutatás és folyamatos támadások a paddockban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország