BRÉKING

Webber: Vettel nyert olyan futamokon is, amiken talán nem kellett volna

Mark Webber csak jót tud mondani csapattársáról, leszámítva egy-két apróságot. A Red Bull Racing versenyzője továbbra sincs kibékülve a Japán Nagydíjon alkalmazott stratégiával.

Vettel és az RB9 szárnyal a negyedik elsőség felé, és Indiában egy ötödik hely elég lehet a címhez. Webber két hete pole-ban volt, de a futamon csak a második hely jutott neki. Mint elmondta, egy tökéletes hétvégére van szüksége Vettel ellen.

„Elég jól elkapta a fonalat, és az elmúlt években is erős volt itt. Egy tökéletes hétvégére van szükség: pole, tökéletes verseny, tökéletes stratégia. Mindennek össze kell állnia, hogy felállhassak a legmagasabb fokra. Ez a terv”- mondta Webber.

„A mentalitásom semmit sem változott az év eleje óta”- folytatta a Red Bull versenyzője. „Bizonyos mértékben még mindig élvezem, hogy vezetem az autót, és ezen az sem változtat, hogy a világ egyik legjobb pályáján – Suzuka -, nem alakultak a legjobban a dolgok. Négy hét, és ennyi volt.”

Az sem befolyásolná a Forma-1-ről alkotott véleményét, ha nyerne még futamot. „Nem. Nem változtatna rajta. Természetesen kellemes lenne még pár győzelem, de nem sokat változtatna a visszavonulásomon.”

Suzukában érdekes stratégiát kapott a csapattól, amikor hirtelen átálltak három kiállásra. „Semmilyen adaton sem mentem végig az előző versenyről. Továbbra is tartom, amit akkor mondtam – egy kicsit meglepő volt, hogy így döntöttünk. Három kiállással két autót is meg kellett előznöd ahhoz, megpróbáld megnyerni a versenyt. Talán maradni kellett volna a két cserénél, és csak Romainra koncentrálni. Amit akkor mondtam, az ma is érvényben van.”

Arról is kérdezték, hogy mi a véleménye Vettel idei formájáról, és általában véve a csapattárs sikereiről. „Hihetetlen menetelésben van. Egyes bajnokságok szorosan alakultak neki, míg mások kevésbé – 2011 és az idei nem annyira. 2010-ben és 2012-ben az utolsó versenyig húzódott. Határozottan remek munkát végez. Nagyon erős a Pirelliken, és ezeken a gumikon nincsenek gyenge pontjai. Szuperkiegyensúlyozott. A legtöbbet hozza ki a csomagból, és persze az autó is gyors. Nagyon sok pályán hasznot húzott belőle. Nyert domináns autóval, de olyannal is, mely nem volt a legjobb az adott ponton. Az is biztos, hogy az utóbb négy évben nyert olyan versenyeken is, melyeket talán nem kellett volna megnyernie…”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg: Lassan jó lenne tudnom, hogy hol versenyzem jövőre…
Következő cikk Williams: Érdekeltek vagyunk Massa leszerződtetésében, de nincs megállapodás

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország