Webber: "Vettel magára talált, így most a Red Bullon a sor"

Mark Webber úgy látja, hogy korábbi csapattársa, Sebastian Vettel formája visszatért - vagyis megint úgy megy, mint mikor zsinórban négy bajnoki címet zsebelt be 2010 és 2013 között.

Miután a Ferrari az elmúlt évek legjobb autóját rakta össze, Vettel ismét visszatérhetett az élre. Ugyanakkor az egyik nagy csalódás a Red Bull, akik bár nagy esélyesnek tűntek a szabályváltoztatásokat követően, végül mégis nagy hátrányt kell leküzdeniük a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest. 

A bikák komoly fejlesztésekkel készülnek az első európai hétvégére, a Spanyol Nagydíjra, csakhogy a nagy problémát az erőforrás jelentheti, hiszen a Renault egyszerűen nincs a Mercedes vagy a Ferrari motorjának szintjén. 

Webber, aki már visszavonult a versenyzéstől a WEC spái 6 órás versenyhétvégéjén beszélt Vettel és a Red Bull formájáról. 

"Nagyszerű munkát végeztek. Nagyon erősek, és a megbízhatóságuk is jól látszik." - mondta Webber a Ferrariról - "Sebastian megint magára talált. Megérezte a győzelem illatát, szóval most éltre kelt. Szoros a csata közte és Lewis között - ezt láthattuk Melbourne-ben és az első versenyeken is. Bahreinben például Lewisnak a rossz rajtja után kellett visszajönni. A csata azonban nagyon izgalmas."

"Le a kalappal a Ferrari előtt, mert nagyon jó munkát végeztek, a házi feladataikat kipipálták. Nagyon szépen kihasználták a szabályváltoztatásokat." 

Na, és mi a helyzet a Red Bullal? "A Red Bullnak fejlődnie kell, és ezzel tisztában is vannak. Olyan nagy elvárásaik vannak magukkal szemben, mint senki másnak. Egy nagyon realista csapat." - jegyezte meg korábbi versenyzőjük. 

"Sosem álmodoznak az eredményekről, inkább keményen dolgoznak és elvégzik, amit el kell végezni. Jelenleg rosszul állnak, és ezzel tisztában vannak."

"Ha Max vagy Daniel ráérez az autóra... csakhogy még ha egy-egy verseny össze is áll, a teljes kampány tekintetében persze rendkívül nagy kihívásnak tűnik. Még a Mercedes és a Ferrari között is változnak az erőviszonyok, és a Red Bull ezt a csatát csak messziről figyeli." 

"Nincs meg az alapjuk. Megbízhatóság szempontjából is vannak necces pillatanaik, ami szintén frusztráló. Azonban sosem szabad leírni őket."

Az ausztrál szerint Ricciardo és Verstappen kapcsolata sosem lesz olyan "botrányos" mint az Ő kapcsolata volt Vettellel - talán majd akkor, ha a bikák autója rendszeresen képes lesz a győzelemre...

"Nem lesz gond Max és Daniel között, amíg nem nyernek folyamatosan. Amikor a harmadik, negyedik, ötödik vagy hatodik helyért küzdesz, akkor mindegy, hiszen mindketten próbáltok előrelépni a csapattal."

"Csakhogy ha egyet előrelépnek, és mindketten ezt a pici lépést szeretnék elérni, akkor az probléma. Ezt még nem igazán próbálhatták ki. Szóval ez nem téma jelenleg." 

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Mark Webber , Sebastian Vettel
Csapatok Red Bull Racing
Cikk típusa BRÉKING
Címke daniel ricciardo, mark webber, max verstappen, red bull, sebastian vettel