Webber szerint Nagy-Britanniába kellene költöznie a Ferrarinak

megosztás
hozzászólás
Webber szerint Nagy-Britanniába kellene költöznie a Ferrarinak
Szerző:
, Szerkesztő
2020. júl. 6. 13:38

Mark Webber szerint amennyiben a Ferrari vissza akar térni régi, dicsőséges napjaihoz, egyrészt Nagy-Britanniába kellene áttenni a székhelyüket, másrészt teljesen más mentalitást kell mutatniuk.

A Ferrari a 2008-as konstruktőri vb-cím óta egyszer sem tudott a bajnokság legjobbjának bizonyulni, és 2020 sem annak az évnek tűnik, ahol ez az aszály véget ér, ugyanis a ZF1000-essel már most a felzárkózásért kell, hogy küzdjenek.

A Ferrarit azonban nem csak az autó miatt érik kritikák, ugyanis a hétvégén kiderült, hogy a döntés, hogy megváljanak Sebastian Vetteltől, messze nem közös volt, ahogy korábban mondták. Ez azt mutatja, hogy a Ferrariban Mattia Binotto vezetésével igen gyenge a kommunikáció és az ex-forma-1-es pilóta, Mark Webber a Channel 4 brit csatornának elmondta: a csapatnak az alapoktól kell újrakezdenie mindent, mégpedig az Egyesült Királyságba költözéssel:

Még több F1 hír:

„Hogy lehet, hogy egy Vettelhez hasonló, régóta náluk szolgáló pilótának telefonon és egy sajtóközleményen keresztül jelentik ezt be? Roppant gyenge ez a kommunikáció. Ahhoz, hogy visszatérjenek a régi szép idők, a Jean Todt, Ross Brawn, Michael Schumacher-éra, az Egyesült Királyságba kell költözniük, hogy megtanulják a versenyzői mentalitást. Maranello szép, romantikus hely, de trófeákat ott nem fognak nyerni.”

Webber az elején a Channel 4 másik szakértőjének, David Coulthardnak a véleményét visszhangozta, aki szintén a Vettel jövőjéről való kommunikációs eljárást kritizálta: „Egyértelmű, hogy a csapatban kommunikációs problémák vannak.”

„Amennyiben egy közös sajtóközleményről nem tudnak megegyezni, hogy akarnak a bajnoki címért menni, hogy akarják kiépíteni azt a meghitt kapcsolatot a csapatfőnök, a versenymérnök és a pilóta között, ami a győzelemhez szükséges? Most egyáltalán nincs meg ez bennük.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000 pit stop

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000 pit stop

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A paddockban is sokan felhúzták a szemöldöküket Binotto magyarázatát követően Vettel szerződésének meg nem hosszabbításáról, például a Sky Sports F1-nél szereplő Jenson Button: „Nagyon furcsa ez a járványos kifogás, mert egyszerűen csak kivágták és megmondták neki, hogy nincs szükségük a szolgálataira.”

„Egy négyszeres világbajnokról beszélünk, aki évek óta nyeri nekik a versenyeket. Szerintem tavaly viszonylag jó munkát végzett, bár olyan hibákat követett el, amit egy négyszeres világbajnoknak nem kellene.”

„Egy különösen jó pilóta, akinek becsúsztak olyan hibák tavaly, amelyeknek nem kellett volna, de a csapattársa is követett el olyan hibákat tavaly, amit nem kellett volna. Egyszerűen csak nagyon furcsa, hogy még a szezon kezdete előtt bejelentették ezt.”


Egy kulisszák mögötti videó, ami megmutatja, hogy a matricázás mennyire fontos a Forma-1-ben, elsősorban a szponzorok miatt. Egy kis érdekesség az olaszoktól.

Ajánlott videó:

Hamilton Vs. Albon: egymás mellett a két baleset – 2019 Vs. 2020 (videó)

Előző cikk

Hamilton Vs. Albon: egymás mellett a két baleset – 2019 Vs. 2020 (videó)

Következő cikk

Brawnt lenyűgözte Norris dobogója és Bottas győzelme

Brawnt lenyűgözte Norris dobogója és Bottas győzelme
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Osztrák Nagydíj
Szerző Kolláth Benjámin