BRÉKING

Webber szerint Alonso csak a gyenge Ferrari miatt nem tud bajnokságot nyerni

Mark Webbert is zavarja az, hogy a barátja évek óta nem kap egy igazán gyors autót a Ferraritól, mellyel bajnokságot nyerhetne.

Legutóbb Gerhard Berger nyilatkozott úgy, hogy szerinte Alonso a rajtrács legjobb versenyzője, akinek a Ferrarinál kell maradnia, mert előbb, vagy utóbb be fog érni a munka Maranellóban.

Fernando 2010 óta versenyez a Ferrarinak, mellyel már az első évében bajnok lehetett volna, akárcsak Kimi Räikkönen még 2007-ben. Ami sikerült a finnek, az a spanyolnak már nem. A csapata komoly hibát vétett a taktikában, és 2012-ben sem volt szerencséjük. Ezt a két esztendőt leszámítva nem igazán volt versenyképes a Ferrari.

Webber a következőket mondta ezzel kapcsolatban a Gazzetta dello Sport kérdésére:

„Fernando egyszerűen nem rendelkezik a megfelelő autóval. A Ferrarinak egy versenyképes autót kell alá adnia, és az egész szezonban. 2010-ben Fernando, Seb és én egymás ellen harcoltunk a címért. Ezt és a 2012-es évet leszámítva azonban nem kapott igazán jó autót. Maranellónak minden területen fejlődnie kell, kezdve az aerodinamikával. Minden eszköz és a költségvetés is megvan ehhez. Keményebben kell dolgozniuk. Átkozottul keményen! Jó példa erre a Red Bull.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Sebastian Vettel?

„Sebastian nem érzi kényelmesen magát az autóban. Ilyenkor lehetetlen, hogy határon teljesíts. Csak két, vagy három tizedmásodpercre van szüksége, de ez az F1-ben egy örökkévalóság.”

Lewis Hamilton és Nico Rosberg rivalizálása.

„Az biztos, hogy közel vannak egymáshoz és lesznek még meglepetések. Nico nyugodt, Lewis pedig sokkal agresszívabb nála. És ez a Mercedes számára komoly problémát jelent. Mindketten nyerni akarnak, de fontos, hogy megőrizzék a harmóniát a csapaton belül. Niki Lauda egy tökéletes személy arra, hogy mindezt kezelni tudja.”

Webbernek már nem hiányzik a Forma-1, jól érzi magát a WEC-ben a Porsche színeiben.

„A 24 órás Le Mans-i versenyt az egyik legkeményebb megnyerni. Olyan, mint a Dakar. Ilyenkor rájössz, hogy mennyi dráma van egy ilyen versenyen. A régi stílusban versenyzünk, mindig teljes gázon, akárcsak a 80-as években. Tesszük mindezt úgy, hogy bármilyen trükköt is alkalmaznánk.”

„Az F1 körül nem szabadna ilyen felhajtásnak lennie. Az emberek a versenyzők miatt szeretik a sportot. Nézzük csak meg a MotoGP-t Rossival, Marquezzel és Lorenzóval. Az olyan csapatok, mint a Ferrari, szerepet játszanak ebben. Fontos, hogy a pilóták ismét reflektorfénybe kerüljenek és még több romantikát vigyünk a bokszba. Gyerekként olyan hősöket imádtunk, mint Piquet, Prost, vagy Mansell… Az emberek ezeket a bálványokat imádják, és nem érdekli őket a DRS, a gumik, a büntetések, vagy a szabályok.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Monza nem adja fel, és nem akar kikerülni a Forma-1 naptárjából
Következő cikk Hamilton tehetségesebbnek tartja magát, mint Rosberg

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország