BRÉKING

Webber soha nem tekintett ellenségként Vettelre

Mark Webber szerint elsősorban amiatt volt feszültebb a kapcsolata Sebastian Vettellel, mert csapattársak voltak a Red Bullnál.

Hasonló helyzet játszódott le a két pilóta között, mint amit jelenleg a Mercedesnél láthatunk Lewis Hamilton és Nico Rosberg esetében. Ebben semmi meglepő nincs, mivel akárcsak a németeknél, a Red Bullnál is a bajnoki címért harcoltak egymással a pilóták.

Igaz, Vettel javarészt „egyedül” versenyzett, és Webber sok vizet nem zavart, de azért voltak feszült pillanatok.

„Függetlenül attól, hogy ő most a Red Bullnak vezetne, vagy sem, a kapcsolatunk egy nagyon is pozitív fordulatot vett volna. Annak idején ugyanannál a csapatnál versenyeztünk, így nem volt mindezt könnyű kezelni abban a helyzetben.” – fogalmazott Webber a motorsport.com kérdésére.

„Rengeteg dolgot tanultunk meg magunkat illetően. Én a karrierem végén, Seb pedig az elején. A dolgok belül nagyon gyorsan mozogtak, hogy mégis miképpen feszülünk egymásnak.”

„Én már nem vagyok a Forma-1-ben, és a dolgok gyorsan változnak. Nem volt sok ellenségem az életemben, egyáltalán nem! Nagy tisztelettel vagyunk egymás felé. Igen, egymás ellen versenyeztünk, de ma már más ez.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Teljes egészében a 30. Magyar Nagydíj! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. július 27.

Webber hangsúlyozta, hogy a nemrég kiadott életrajzi könyvében a sorok tökéletesen jellemzik azt, hogy mit érzett azokban az időkben, amikor többször úgy látta a helyzetet, hogy egyértelműen kivételeznek Vettellel, aminek hangot is adott.

„Ez azonban nem magát a Red Bullt tükrözi! Ez Milton Keynest és a versenycsapatot tükrözi.”

Mark hozzátette, eleinte nem volt nagy rajongója annak, hogy egy könyvet írjon, pláne egy ilyet, amiben több olyan dologról is lerántja a leplet, aminek talán a Red Bullnál nem örülnek. Végül azonban elkezdte érdekelni az ausztrált a dolog, és elégedett volt azzal, hogy leírhatta, megoszthatta az érzéseit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Teljes egészében a 30. Magyar Nagydíj: Egy drámai verseny a Hungaroringen
Következő cikk Újabb amatőr videón a 30. Magyar Nagydíj startja: Őrjöngés, ahogy két Ferrari lelépi a Mercedeseket

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország