Webber: Rémálom volt a mai futam…

Mark Webber még a futamgyőzelem gondolatával is eljátszhatott, ám végül csak a 7. helyen ért célba.

Mark Webber

A rajtom egészen jól sikerült és egy pillanatra úgy tűnt, hogy még a vezetést is átvehetem, de a külső ívről ez nem volt lehetséges. Az első bokszkiállásig valóban minden jól alakult és reális esélyem volt arra, hogy harcban legyek a győzelemért. Az autóm jól ment, és biztatóak voltak a kilátások a folytatást illetően.

A bokszkiállásnál problémák voltak a jobb hátsó gumival, mely végül eltalálta az egyik operatőrt. Remélem, hogy a sérülései nem súlyosak és hamarosan felépülhet. Sajnos ez még mindig egy nagyon veszélyes sport, és egy apróbb hiba is sokba kerülhet. A kereket nem rögzítették megfelelően, ami miatt a versenyem kis híján véget ért. Onnantól kezdve nagyon nehéz helyzetbe kerültem, de a biztonsági autó valamelyest kihúzott a bajból és egy erősebb felzárkózást követően sikerült pontokat szereznem.

Sajnos azonban lemaradtam a nagy lehetőségről, mert ma valóban nyerhettem volna. Rémálom volt az egész, és csak abban bízom, hogy holnap felébredek és ennek vége lesz. Nagyon csalódott vagyok, mert valóban lett volna esélyem a győzelemre. A dobogó biztosan meglehetett volna.

Bízom benne, hogy a következő versenyem nem lesz ilyen szerencsétlen, mint ez… Ez az utolsó évem a Forma-1-ben, így minden verseny különösen fontos számomra. Jó lett volna ismét sok pontot gyűjtenem…

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING