Webber: Nem tudom, mit képzelt van der Garde

megosztás
hozzászólás
Webber: Nem tudom, mit képzelt van der Garde
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2013. jún. 9. 20:07

Mark Webber szerint nem túl okos dolog, ha a mezőny végében lévő versenyzők becsukják a kaput az élmenők előtt. Az ausztrál versenyzőnek a negyedik hely jutott.

Webber elég csalódott volt ma a futam után, mivel ütközött van der Gardéval, aki nem engedte el a hajtűben. Az RB9 első szárnya megsérült, és ezzel veszített valamennyit a teljesítményből.

„Nem tudom, mit csinált Giedo. Egyesek talán túlságosan az autó vezetésére koncentrálnak”- mondta Webber.

„Ez egyértelműen az ő hibája volt, és a stewardok is így látták. Ezért kapott is egy büntetést, szóval… Igen, ez van. Megsérült az első szárnyam is. Nagyon sok kék zászlót lengettek, majd én is megérkeztem rá a hajtűben, végül összeértünk. Én sem hittem el. Nem túl okos becsukni a kaput, amikor jönnek az élmenők, akik top helyekért harcolnak.”

„Nos, most már így utólag mindegy. Talán jobban tettük, hogy fent hagytuk; a szerkezete rendben volt, de a teljesítményt illetően nagy csapás volt”- mondta arra, hogy nem cserélték  le az első szárnyat.

Következő Forma-1 cikk
Horner: Vettel ránk hozta a frászt a falas jelenettel…

Előző cikk

Horner: Vettel ránk hozta a frászt a falas jelenettel…

Következő cikk

Button: Sok munka vár a McLarenre…

Button: Sok munka vár a McLarenre…

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING