Webber nem lesz ellenfél Vettel számára: a Red Bull nem tudja, mi lehet a KERS-szel

megosztás
hozzászólás
Webber nem lesz ellenfél Vettel számára: a Red Bull nem tudja, mi lehet a KERS-szel
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2013. okt. 12. 7:31

Niki Lauda szerint csak a Red Bull tudhatja a választ arra a kérdésre, miért megy tönkre folyton a KERS a csapat autóiban. Christian Horner ennek ellenére még nem tud pontos válasszal szolgálni.

Vettelt a KERS is hátráltatta ma délután Suzukában, de a középső szektorban is hibázott a gyors körén a Q3-ban. A német elmondta, nincs értelme keresni a kifogásokat, és nyomni fogja vasárnap a versenyen.

„Szerencsétlen dolog, hogy ezek a dolgok a szezon végén jönnek elő, de szerencsére ezek a kérdések azért merülnek fel, mert a szóban forgó autó erős pozícióban van”- mondta Vettel Suzukában. „Holnap a lehető legjobbat fogjuk próbálni. Biztos vagyok benne, keményen próbálkozunk a verseny alatt, és olyan keményen versenyzünk, ahogy korábban is tettük. Voltak gondjaink a KERS-szel, de nem igazán rajongok az olyan emberekért, akik azt mondják: itt problémám volt ezzel, majd később ez okozott gondot. (Webber) Gyors itt. Nekem is mindig megvoltak azok a pályáim, melyeken gyorsabb voltam nála, rá ugyanez igaz. Nagyon szoros a mezőny”- jegyezte meg a német.

Horner elismerte, nem volt sima a dolog. „Igen, voltak problémáink a KERS-szel. A Q1-ben nem működött, majd a Q2-ben ismét funkcionált; a Q3-ban ismét gondok akadtak vele. Ez nagy különbséget jelent. Lassan már szinte mindent kicseréltünk a KERS-ben; úgy tűnik, elektromos probléma lehet. Este meg kell nézni, miben rejlik a probléma.”

Lauda kicsit máshogy látja a helyzetet. „Sebastian hét vagy nyolc tizeddel gyorsabb lett volna Lewisnál, ha működik a KERS-e. Webber nem jelent majd konkurenciát Vettel számára a versenyen – ezt már most így gondolom. Hogy miért megy tönkre folyamatosan a KERS-ük, azt tőlük kell megkérdezni”- tette hozzá sejtelmesen.

Következő Forma-1 cikk
Button kihozta a maximumot, Pérez frusztrált

Előző cikk

Button kihozta a maximumot, Pérez frusztrált

Következő cikk

A Mercedes nagyot durranta vasárnap

A Mercedes nagyot durranta vasárnap

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING