BRÉKING

Webber nem fogja „szétcsapni” magát az utolsó F1-es futamán

A Red Bull Racing ausztrál versenyzője semmilyen búcsúztató bulit nem tervez Interlagosban, és inkább szép csendben távozna egy jó eredménnyel a háta mögött.

A 37 esztendős ausztrál versenyző élete utolsó F1-es versenyére készül Brazíliában, miután úgy döntött, hogy az idény végeztével távozik, noha minden lehetősége meglett volna arra, hogy a Red Bull versenyzője maradjon, vagy máshol folytassa tovább.

Egy futammal a szezon vége előtt 9 győzelem, 41 dobogós helyezés, 13 rajtelsőség és 18 leggyorsabb kör szerepel a neve mellett. Gondolhatnánk, Webber egy nagy bulival ünnepelné meg az utolsó futamát, ám a Telegraph lapnak adott nyilatkozatában elmondta, semmi ilyesmit nem akar.

„Nem akarok ebből nagy ügyet csinálni, így a családomat és a barátaimat sem hívtam meg. Nem az én stílusom ez, hogy ennek nagy dolgot kerítsek.” – mondta Webber, aki 2002 óta versenyez a sportban.

Webber valójában az amerikai Austinban köszönt el, amikor az élettársa, Ann Neal és a szülei, Alan és Diane egy pezsgő társaságában mondott köszönetet a Red Bul csapattal közösen. Ezt követően a szülők visszatértek Ausztráliába, míg Neal Nagy-Britanniába.

Webber az újságírók előtt a csütörtöki médianapon.

„Valamivel másabb lesz vasárnap a rajtrácson. Érzelmesebb lesz, de még mindig csak a sportra koncentrálok. Ugyanúgy közelítem meg ezt a versenyhétvégét, mint az összes többit. Készen állok arra, hogy befejezzem, de ez csak részben igaz, mert jövőre a Porsche színeiben indulok majd a különböző hosszú távú versenyeken. Ez egy új kihívás lesz, mely már nincs messze. Várom, és úgy érzem, hogy elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy versenyeket nyerjek. Nem azért távozom, mert már nem vagyok gyors. Gyors vagyok, csak eljött az idő, hogy mást csináljak.”

„Nyilvánvaló, hogy lesznek dolgok, melyek hiányozni fognak. Ezek elkerülhetetlenek. A pályák közül ilyen lesz Suzuka, Spa és Monza, de még versenyezhetek rajtuk, csak nem F1-es autóval. Szóval egyszerűen eljött az idő arra, hogy mást csináljak. Az elmúlt három évben folyamatosan csökkent bennem a vágy és az izgalom. A sport sem már olyan természetes, miközben a DRS is elérhetővé vált számunkra. Ez a sport más, mint korábban. Kicsit unalmasabb, mint korábban. Mások a kihívások, és itt sokszor a gumikról szól a dolog, noha a tempó az, ami a legélvezetesebb. Ez már nem az a kihívás, amit igazán szeretek.”

Az ausztrál messze földön híres a rajtjairól, melyek az elmúlt években nem igazán sikerültek.

„Most miért mondjátok? Austinban teljesen rendben volt a rajtom, vagy nem? Csak volt mögöttem egy francia srác, aki még jobban kapta el a rajtot. Ez ennél egy kicsit összetettebb kérdés, minthogy azt mondhassam, hogy nem tudok rajtolni, vagy rossz rajtoló lennék. Itt szerepet játszanak a gumik, és a KERS is, valamint a váltó. A Ferrari például híresen jól rajtol a rendszere miatt. Egy olyan rendszert elfogadnék.” – mondta viccesen Webber.

Felipe Massa gyorsan oda is szólt az ausztrál társának.

„Rendben, akkor mi pedig olyan leszorító erőt szeretnénk, mint ami nektek van. Cseréljünk!” – humorizált a brazil, aki pedig az utolsó ferraris versenyére készül Interlagosban.

Webber folytatván a startok elemzését.

„A gumik is sokat számítanak ebben. A kipörgés is más, mint például 2010-ben a Bridgestone gumikkal. Abban az évben például jó rajtokat produkáltam, szóval ez nem ilyen egyszerű. Ennek ellenére még mindig élvezem a rajtokat, miközben énekelek a csapatomnak. És hangsúlyozom, legutóbb Austinban például jól kaptam el a rajtot. Nagyon koncentrált vagyok a startnál, és semmi feszültség nincs bennem. A rajtnál több mindenre kell figyelned, nem csak arra, hogy nyomd a gázt. Kicsit nehezebb, mint korábban. Néha ennek köszönhetően nem megy minden egyszerre számomra, de összességében nincs ezzel nagy gondom.”

Ausztrália és a negatív dolgok.

„Ausztrália mindig is különleges marad számomra. Hatalmas támogatást kaptam és kapok továbbra is a szurkolóktól. Életem egyik legjobb élménye is oda köthető, hiszen minden hazai verseny egészen különleges számomra. Nagyon örülök ezeknek az embereknek és remélem, hogy lesznek még sikeres futamaink velük. Nagyon elégedetten távozom, mert tudom, hogy mindent megtettem, amit csak lehetett, még akkor is, ha nem nyerhettem meg a bajnokságot. Nagyon büszke vagyok arra, amit elérhettem, de nyilvánvaló, hogy most több a negatívum, mint a pozitívum, máskülönben nem távoznék.”

„Boldog vagyok a döntésemmel, és semmi okom nincs arra, hogy siránkozzak. Hosszú időt tölthettem el a Forma-1-ben, és azt hiszem, sok barátot is gyűjthettem ezen időszak alatt. Rendkívül sok mindent láthattam és élhettem meg itt. És mondom, tudom, hogy nem lettem világbajnok, de még ennek ellenére is büszke lehetek. Többszörös világbajnok lehettem volna? Valószínűleg nem. Ezzel együtt egy címet szerezhettem volna, melyhez 2010-ben közel álltam, de végül nem jött össze.”

„Csodálatos emberekkel dolgozhattam együtt. Itt van például Adrian Newey is, aki egy fantasztikus személyiség és megtiszteltetés volt vezetni az ő autóit, amik rendre remek gépek voltak. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szinten versenyezhetek egy nap és ilyen emberekkel dolgozhatok együtt. Ezen időszak alatt rengeteget tanultam magamról is, és sokat fejlődtem. A legjobb talán 2010-ben voltam, de még mindig elég jónak érzem magam ahhoz, hogy ezen a szinten teljesítsek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1 után is van élet: Valsecchi és Petrov
Következő cikk Alonso: Ha korábban van az Amerikai Nagydíj, De la Rosa vezet helyettem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország