Webber: Komolyan aggódom Vettel miatt…

Mark Webber a korábbi csapattársa, Sebastian Vettel helyzetéről nyilatkozott. Az ausztrál szerint nem kétséges, hogy az Astonnál lévő atmoszféra fekszik Vettelnek, azt viszont nem tudja, hogy mennyi motiváció és lendület van még a négyszeres világbajnokban.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Mark Webber 2009 és 2013 között volt Sebastian Vettel csapattársa a Forma-1-ben, majd az ausztrál visszavonult a száguldó cirkuszból. Amikor az On the Marbles podcastben Webbert Vettel jelenlegi helyzetéről kérdezték, azt válaszolta, aggódik a német pilóta F1-es jövőjét illetően.

„Még mindig aggódok azt illetően, hogy hogyan fog alakulni a szezonja. Kicsit ideges vagyok emiatt, vagy legalábbis aggódok, hogy vajon mennyi tölténye maradt még.”

„Azt gondolom, hogy az Aston Martinnál jelenlévő atmoszféra tetszeni fog neki, ezt nem tartom kétségesnek. Élvezni fogja, hogy már nem Maranellóban van, helyette az angol kultúra fogja körülvenni, ami mindig is tetszett neki.”

Még több hír:

„Azonban ez nem jelenti automatikusan azt, hogy jobb teljesítményt is fog nyújtani. Nem tudom, hogy a stopper milyen időket fog mutatni a neve mellett, de legyünk őszinték, most már nem a karrierje elején jár, és ha a középmezőnyben vagy, akkor teljesen mindegy, hogy milyen színű autót vezetsz. Sebastian pedig nem egy középmezőnybe tartozó srác.”

„Az új csapata egyelőre nem képes egymás után győzelmeket szerezni. Ez egy utazás az Aston Martin számára, és ezt a helyzetet természetesen Vettel is érti, azonban kérdéses, hogy mennyi lendület és mennyi motiváció van még benne. Én komolyan aggódom emiatt” – zárta Webber.

Vettel első versenye az Aston Martinnal nem sikerült túl jól, hiszen a 15. helyen ért célba, miután az időmérőn peches volt, így a Q2-be sem jutott be. Két hét múlva jön az Emilia-Romagna Nagydíj, amelyen javíthat a négyszeres világbajnok.

Quartararo nyerte a Doha GP-t, Martin a dobogón!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vicces történeteket mesélt Cunodáról az F2-es Red Bull-junior
Következő cikk A csapatoknak igazi kihívás: sokat számít az az elvett 1 óra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország