BRÉKING

Webber: „Jenson, hagyd ott az F1-et, és gyere a WEC-be!”

Mark Webber szerint eljött az idő, hogy a tapasztalt társa otthagyja a Forma-1-et és szerencsét próbáljon a WEC-ben.

Jenson Button hatalmas tapasztalttal rendelkezik a Forma-1-ben, miközben 2009-ben az „újonc” Brawn GP-vel egyszer már felért a csúcsra. 2010 óta a McLaren versenyzője, de azóta nem sikerült megismételnie a sikereit, mely elsősorban a technikának köszönhető.

Jelenleg számára még a célba érés is nagy dolog lehet, mivel a wokingiak régi-új motorpartnere, a Honda nagyon szenved egyelőre. A pletykák szerint a McLaren Button leváltását tervezi, hiszen a brit túl sokba kerül számukra, és egy fiatal tehetséget akarnak ültetni Fernando Alonso mellé.

Ez a fiatal versenyző a saját neveltjük lenne, aki pillanatnyilag a GP2-ben parádézik: Stoffel Vandoorne.

Buttont többek között a WEC-ben is tárt karokkal várják, ami valóban az ő világa lehet a hosszú távú versenyekkel, kezdve Le Mans-sal.

Webber, aki 2014 óta a Porsche versenyzője, nagyon szeretné, ha Button csatlakozna a mezőnyhöz. Ennek legutóbb a 6 órás nürburgringi versenyen adott hangot, amit nem mellesleg meg is nyert a csapatával.

Mark tudja, hogy Jenson figyeli a WEC eseményeit és érdekli őt a dolog. Az ausztrál egy rendkívül jó versenyzőnek tartja az F1-es világbajnokot, aki számára tökéletes időpontban jöhetne el a váltás.

„Sok pozitív dolog történik itt most nálunk, miközben a Porsche 2018-ig biztosan itt lesz. Ez egy nagyon erős és jó sorozat, mely egyre jobb lesz. Nico (Hülkenberg) például azonnal nagy sikert aratott, és ez segít felhívni a figyelmet a sorozat profiljára. Az emberek jobban megértik azt, hogy mik is ezek az autók, melyek nem mellesleg szexin mutatnak a tévében.” – fogalmazott Webber a Motorsport Talk kérdésére.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A Michelin kissé odaszúrt a Pirellinek! Láthatóan nagyon akarnák az F1-et! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. augusztus 31.

„Ha 26, vagy 27 éves vagy, természetesen a Forma-1-et akarod, de a karriered vége felé ez már egy nagyon vonzó lehetőség. Biztos vagyok benne, hogy Jenson hamarosan dönteni fog, és tudni fogja, hogy mit akar.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Michelin: Mi olyan gumikat adnánk az F1-nek, amivel az autóból 100%-ot lehetne kihozni…
Következő cikk A Mercedes nincs oda a Red Bulltól - szerintük ez a párosítás rossz ötlet lenne!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország