BRÉKING

Webber: ez ma Mark és a Porsche napja, nem a Red Bullé

Mark Webbert nem hatotta meg a tény, hogy előbb közölte a Twitteren a bejelentést, mint szólt csapatának. A szerződésének eleget tett, mivel Christian Hornert értesítette a változásokról.

Még csak hét futamon van túl a 2013-as bajnokság, de Webber már ma bejelentette, máshol fogja folytatni jövőre. A 36 éves ausztrál leszögezte, mindez semmit sem változtat a hozzáállásán. „Ha előre tekintünk a szezonban, ez nem sok mindenen változtat”- mondta Webber ma az FIA sajtótájékoztatóján.

„Én tudtam a döntésről, és ez semmin sem változtat a hozzáállásomat illetően. Igaz, az utóbbi versenyek nehezek voltak, és nem sikerült feljutni a dobogóra, de ha mindent helyesen csinálunk, akkor győzelmeket akarunk szerezni. Nem gondolom, hogy ez óriási különbséget jelentene a motivációt illetően. Keményen fogok dolgozni a srácokért, egészen Brazíliáig”- jelentette ki. „Ez nagyon fontos. Ezen a szinten mindenki nagyon sok erőfeszítést fektet abba, hogy az autó kiguruljon a pályára, és ezt tiszteletben tartom – nyomni fogom neki. Magamért és a csapat miatt is.”

„Ami Le Mans-t illeti, ’99-ben nagyon veszélyesek voltak a szabályok. Nagyon sok autó volt abban a korszakban, és nagy bukások. Minden gyártónak problémái voltak azzal, hogy a talajon tartsák az autókat. Nos, a versenyzés veszélyes. Mindannyian tudjuk ezt. Le Mans egy klasszikus verseny, az autók pedig sokkal lassabbak most. Nagyon várom ezt a kihívást. A biztonság folyamatosan fejlődik – az autók és a pályák egyaránt.”

A bejelentés meglehetősen a semmiből jött, és a Red Bullt is váratlanul érintette az időzítést. Webber a gyárban még nem közölte a lépést, de a szerződésben foglalt kötelezettségeinek eleget tett.

„Ez a Porsche bejelentése volt. Ma a Porschéről és Markról szólt a dolog. A bejelentés előtt mondtam Christiannak, ahogy a szerződés szerint is tennem kell. Ezt tettük. Meg kell találni az egyensúlyt – természetesen fogok beszélni a gyárban dolgozókkal. A Porsche már nagyon meg akarta tenni ezt a bejelentést.”

„A csapat tudja, hogy meg kell hoznia pár döntést a jövőben”- mondta a Red Bullról. „Dietrich abszolút képben volt, és az utóbbi 6-8 hónapban folyamatosan tudta, mit gondolok, mi jár a fejemben. Természetesen arra bíztatott, ne siessem el a döntést. Minden utat bejártunk és mindent megtettünk annak érdekében, hogy a bejelentés illő módon történjen.”

„Érdeklődve fogom követni”- felelte arra a kérdésre, érdekli-e, ki veszi át a helyét. „Nem leszel örökké 25 éves. Jó időben kell meghoznod a döntést, és helyesen kell időzítened.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkonen: a Ferrarinál Red Bullt ittam
Következő cikk Massa: Jó esélyem van arra, hogy a Ferrarinál maradjak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország