BRÉKING

Webber az utolsó F1-es versenyére készül

Mark Webber ma az utolsó versenyére készül a Forma-1-ben és bízik benne, hogy valamivel szerencsésebb lesz, mint David Coulthard, aki nem sokkal a rajtot követően kiesett Interlagosban, és odalett a Red Bull különleges festése.

A 37 esztendős ausztrál 215 starttal a háta mögött fog búcsúzni a Forma-1-től. Az utolsó versenye előtt 9 győzelem, 41 dobogós helyezés, 13 rajtelsőség, 18 leggyorsabb kör és több mint 1000 bajnoki pont szerepel a neve mellett.

A Red Bull Racing versenyzője már korábban elmondta, hogy nem tervez nagy ünneplést erre a hétvégére, így a családját és a barátokat sem hívta meg Brazíliába. A verseny azonban minden bizonnyal érdekes lesz számára.

„Bízom benne, hogy valamivel szerencsésebb leszek, mint David. Valójában DC nagyon szerencsétlen volt az utolsó futamán. Minden tőlem telhetőt megteszek majd azért, hogy a dobogón ünnepelhessek, és méltó módon búcsúzzak el. Bármi is történjék, büszke leszek, mert sokkal többet értem el a Forma-1-ben, mint azt gondoltam. Természetesen ez az utolsó verseny az egyik legkülönlegesebb lesz számomra, és lehetséges, hogy nem mindent tudok majd kézben tartani, de igyekezni fogok, mint mindig. Valójában ez a futam sem lesz másabb a pilótafülkében ülve, mint a többi.” – Webber az újságírók előtt a szombati időmérő edzést követően, amit a 4. helyen zárt.

„Nem vagyok az a túlzottan érzelmes típus, de ha sírni fogok, mint egy kis óvodás, akkor valószínűleg rossz döntést hoztam. De nem hiszem, hogy így lesz. Ettől független minden bizonnyal érdekes lesz beszállnom és utoljára kiszállnom az autómból. Várom már a versenyt és az utolsó eligazítást. Most gyakorlatilag mindenből az utolsó lesz, és ilyenkor kicsit másképp működik az agyad. Elkerülhetetlen, hogy mindez ne legyen egy kicsit érzelmes, és más, mint eddig. Az autóban ülve azonban olyan lesz, mint 1, 2 vagy épp 3 éve.”

„Más úgy rajthoz állni, hogy tudod, ez az utolsó versenyed. Én döntöttem úgy, hogy ez lesz az utolsó versenyem a Forma-1-ben, így nincs miért feszültnek lennem a jövőt illetően, mivel tudom, hogy hol versenyzem jövőre. Minden bizonnyal egy rendkívül érdekes kaland vár rám a Porsche csapatnál, de most minden erőmmel a Red Bullra és arra koncentrálok, hogy felálljak a dobogóra és adott esetben megnyerjem a versenyt. Ez egy remek helyszín lesz a búcsúra, ahol a nézők igazán fanatikusak, akik megőrülnek a motorsportért.”

„A favorit azonban nem én leszek. Seb csúcsformában van és ezen a hétvégén már sorban a kilencedik győzelmét szerezheti meg, ami hihetetlen. De még van pár versenyző előttem, szóval nemcsak rá kell majd figyelnem, de tény, ő a favorit.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel Webbert, Hülkenberg Gutierrezt verte rommá az időmérőkön
Következő cikk Alakulnak a 2014-es gumik: a forma alig változik, de nagyobb terhet jelentenek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország