Webber: az emberek „túl gyorsan és túl keményen kritizálják” Hamiltont

Mark Webber úgy érzi, az emberek túlságosan is elhamarkodottan kritizálják Lewis Hamiltont, miután a hétszeres bajnok számára nehezen indult a 2022-es szezon.

Lewis Hamilton, Mercedes W13, Daniel Ricciardo, McLaren MCL36

Lewis Hamilton, Mercedes W13, Daniel Ricciardo, McLaren MCL36

Steve Etherington / Motorsport Images

A korábbi Red Bull-pilóta például felhívta arra a figyelmet, hogy a brit két alkalommal is balszerencsés körülmények miatt veszített helyezéseket és pontokat. Szaúd-Arábiában és Ausztráliában is rosszkor jött ki számára a biztonsági autós fázis.

Imolában aztán a futamon beragadt egy DRS-vonatba, és egyszerűen nem tudta áthámozni magát Pierre Gaslyn, így a végén csak a 13. helyen ért célba, miközben George Russell negyedik lett.

Még több F1 hír:

Hamilton jelenleg 28 ponttal rendelkezik a tabellán, és a legutóbbi verseny után nagyon egykedvűen nyilatkozott, és úgy véli, az idei esélye már elúszott arra, hogy megszerezze a nyolcadik bajnoki elsőségét.

Webber ugyanakkor kiállt a 37 éves pilóta mellett, és szerinte vissza fog majd vágni, amint a Mercedes képes lesz rendbe tenni a W13-ast, és felhívta arra is a figyelmet, hogy Hamilton általában akkor a legjobb, amikor nehézzé válnak a dolgok.

„Az emberek szerintem túl gyorsan és túl keményen kritizálják őt. Bahreinben például briliánsan vezetett a harmadik helyig. Szaúd-Arábiában aztán egy biztonsági autó rontotta el a taktikáját” – magyarázta Webber a Daily Mailnek.

 

„Aztán ugyanez volt Melbourne-ben. Szóval elég sok pontot veszített el önhibáján kívül. Egyedül Imolában volt nehéz időmérője és futama. A többit viszont valamiért mindenki elfelejti. Soha nem érdemes alábecsülni egy olyan csapatot, mint az övék. Elképesztő lesz látni, hogyan alakulnak majd a következő hetek.”

„Lewis akkor a legveszélyesebb, amikor falnak szorítják őt. Mindig megvan a motivációja, talán ezért is ő minden idők legjobbja.” A TV-s szakértőként is dolgozó Webber emellett viszont Russell teljesítményét is kiemelte, aki eddig erősen és megbízhatóan megy a Mercedesnél.

„George lenyűgözően vezet, és jó látni, hogy a fiatalok kihívás elé állítják a már befutott pilótákat. Erről kell ennek szólnia, Lewis pedig áll elébe a kihívásnak.”

Új előzetessel rukkolt elő az F1 22, fókuszban Miamival

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Azt hiszem, ez a hétvége elég őrült lesz!
Következő cikk Újabb partnert jelentett be a McLaren - Miamiban már ott lesz az autón a logójuk!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország