BRÉKING

Webber: a Forma-1 türelmesebb is lehetne a haloval!

A korábbi Forma-1-es versenyző, Mark Webber szerint nagy hiba már most véleményt alkotni a pilóták feje feletti glóriáról, hiszen a megoldás még rengeteget fog fejlődni.

A halo a közönség előtt múlt héten mutatkozott be a Ferrarin, a második barcelonai téli teszten. Eddig a versenyzők fejét védő megoldás megosztja a paddockot: néhány versenyzőnek bejön, néhányan pedig élesen kritizálták.

Lewis Hamilton egészen odáig ment, hogy ez a „legrosszabb megoldás” a Forma-1 történetében.

Webber, akit nemrég neveztek ki a Channel 4 egyik Forma-1-es szakértőjének, teljesen megérti a halo koncepciót ért kritikákat. Azonban szerinte több időt kellene adni a biztonság növelését célzó eszköznek.

„Igazából 50-50, vagy nem? És nem vagyok meglepve.” – mondta az ausztrál a Motorsport.com-nak a Channel 4 sajtóbemutatóján a haloról. Ezzel arra utalt, hogy a megoldás jelen pillanatban megosztja a Forma-1 világát.

„Éppen csak átmentünk egy igazán kemény időszakon, amikor sok katasztrofális baleset történt… sajnos sok tragédia történt. Szóval nem tehetjük meg, hogy csak ülünk és úgy teszünk, mintha semmit sem tanultunk volna ezekből az esetekből.”

„A halo egy kifejezetten nyitott első próbálkozás, amivel sok nemrég látott balesetet meg tudtunk volna akadályozni.”

„Vajon megvédte volna Felipe Massát? Még mindig ott a lehetősége annak, hogy valami hasonló fog történni. Ez a végső lépés, hogy teljesen kizárjuk ezeket az eseteket? Talán. Azonban szerintem ez a kérdés mindig is megosztja majd a világot.”

//

F1 MŰSOR VAN! MOST! NOW! Téli tesztek, halo, Mercedes, Ferrari, Alonso… Van itt minden, mint a búcsúban! Ilyen formában...

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, March 8, 2016

Webber, aki ott volt Justin Wilson temetésén, beszélt arról is, hogy mindig a biztonságot kell szem előtt tartani, még akkor is ha rövidtávon más problémák is jelentkezhetnek egy-egy koncepcióval.

„Én is vittem Justin Wilson koporsóját, és nem akarom, hogy ez megismétlődjön, de… ezt a halo rendszert az Eau Rouge-ban is használni fogják, és ott a látás – tudjuk, hogy a sportautóból elég trükkös bizonyos kanyarokban és szögekben jól kilátni.”

„Szóval szerintem ez egy fejlődő helyzet. Nagyon érzelmes, felkapott téma. Azonban úgy vélem, hogy több értelmet nyer majd, ha rendbe jön az esztétika, és… úgy hiszem, hogy egy fél lépést már megtettünk előre, de nehéz lesz megtalálni a megfelelő egyensúlyt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Motor1.com kinevezte John Neffet a nemzetközi tevékenységek főszerkesztőjévé
Következő cikk Mennyire lesz hatással Hamilton teljesítményére az, hogy Beckham-szerű ikon?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország