Webber a 2000-es évek közepét szerette leginkább, a sz*r újságírást pedig megszokta

Mark Webber elmondta, azért hagyja itt a Forma-1-et, mivel több a negatívum, mint a pozitívum. Közben kiderült, hogy a Red Bull és a Porsche megállapodásának köszönhetően már hétfőn munkába állhat az új munkahelyén.

Webber több okot is fel tud sorolni a távozása mellett, és csütörtökön említett is párat. Ugyanakkor úgy véli, továbbra sem az jelenti a gondot, hogy mennyire boldogul a cockpitban.

„Úgy gondolom, még mindig remekül vezetek, de nem akarok itt lenni akkor is, amikor már nem”- kezdte Webber Interlagosban. „Elkerülhetetlen, hogy hiányolni fogsz bizonyos dolgokat – például az adrenalint, és az Adrian Newey-val folytatott munkát. Nem túl gyakran van részed ilyesmikben. Ezek hiányozni fognak egy kicsit. De eljön az idő, amikor el kell engedned ezeket, és nyilvánvalóan jövőre is lesz részem adrenalinban a Porschével. Jó lesz az egyensúly”- mondta Webber.

Arról is beszélt, hogy melyik volt a kedvenc korszaka a Forma-1-ben. „Szerintem a 2000-es évek közepén volt a legnehezebb és a legkeményebb vezetni az autókat – amikor volt újratankolás és gumiháború. Azok az autók ravaszak voltak, és minden egyes alkalommal nyomnod kellett, amikor kimentél a pályára. Nem volt olyan, hogy finomkodni kellett a tempóval – tényleg”- felelte a Red Bull versenyzője. „Jó idők voltak. Természetesen sok erő állt rendelkezésre, mivel a V10-esek nagyon erősek voltak.”

A 37 éves versenyző beszélt a rajtokról is, melyek nem tartoznak az erősségei közé. „Nyugodt vagyok a rajtrácson. El tudnék énekelni egy dalt a srácoknak, mivel ez nem olyasmi, ami… Remek része a nagydíjnak, amikor kialszanak a lámpák. De természetesen része a teljes hétvégének, és ha megnézzük Austint, akkor… Talán kerékpárversenyzésre kellett volna adnom a fejem, mivel ott lehet előzni, de a mostani Forma-1-ben kevésbé könnyű ledolgozni a hátrányt, mivel forgalomba kerülsz, és ezekkel a gumikkal bla bla bla.”

Webber nem hagyná itt a sportot, ha több lenne a pozitívum, mint a negatívum. Vajon az újságírók és a média hova sorolható?

„Nem távoznék, ha nem lennének olyan dolgok, melyeket boldogan hagyok itt. Természetesen, ha több lenne a pozitívum, mint a negatívum, akkor maradnék. Az újságíróknak végezniük kell a munkájukat, és jó kapcsolatban voltam elég sokkal. Természetesen van pár sz*r magazin, melyeknek sz*r újságírást kell csinálniuk, de ez normális. Kezelned kell ezt. Egyáltalán nem érzek negatívan az újságírókkal szemben. Végzik a dolgukat, de néha természetesen tesztelnek is téged.”

Közben a Motorsport-Total közölte a hírt, hogy a Red Bull és a Porsche megállapodott egymással, így Webber már hétfőn Weissach-ba utazhat, a cég központjába. Az ausztrál nemrég átesett az üléspróbán, és még az újév előtt tesztelheti az LMP1-es prototípust.

„Nagyon örülünk annak, hogy Mark egy nappal a brazil Forma-1-es verseny után ellátogat hozzánk”- mondta Matthias Müller. „Múlt héten már találkoztam vele, amikor üléspróbán járt nálunk”- jegyezte meg.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING