BRÉKING

Warm-up: Jöhet a nagyon durva Raikkönen, miközben a Forma-1 is visszaérhet régi önmagához

A Stop-and-go mellett a Warm-up is bemutatkozik a GP-live.hu-n állandó új rovatként. Mint az a névből is kiderül, ez egyfajta "melegítés" az adott versenyhétvégére, amikor is három általunk választott témát fejtünk ki az aktuális nagydíjjal kapcsolatban.

A Warm-up stílusosan a nagy nyári szünet után mutatkozik be, méghozzá nem is akárhol, Spa-Francorchampsban, mely egy egészen különleges helyszín, ahol rendre látványos és izgalmas futamokat láthatunk.

Räikkönen brutális formában versenyhez a Belga Nagydíjtól kezdődően? - Hujber Dávid, GP-live.hu

Pár perccel azután ragadtam „tollat”, hogy a Ferrari bejelentette Kimi maradását. Azonnal lecsaptam a témára! Eredetileg is a finnről szerettem volna írni a Belga Nagydíj kapcsán (is), de így kicsit most más a helyzet, vagy mégsem? A finn szappanopera véget ért, aminek immáron örülök, mivel kezdett már elegem lenni a különböző pletykákból. Egyelőre nem tudjuk, hogy mi állt a háttérben, de annyi bizonyos volt, hogy a Ferrari komolyan érdeklődött Bottas iránt a Williamsnél, amit a britek többször is megerősítettek. Talán az olaszok nem akartak több mint 10 millió eurót fizetni a finnért a szerződése miatt… Vagy talán nem is akarták őt annyira, és többek között Vettel is meggyőzte a vezetőséget arról, hogy a „Jégembernek” maradnia kell, már csak a jó csapatmorál fenntartása miatt is. Vagy talán a Ferrari már Max Verstappen szerződtetését tervezi 2017-től…

F1 - GRAND PRIX OF MONACO 2014

Valljuk be, az a tény, hogy 2007 bajnoka 2016-ban is a Forma-1-ben szerepel majd, a kategória számára jelenti a legjobb hírt, hiszen a versenyző hatalmas rajongótáborral rendelkezik, és nem kevesen fordultak volna el a sorozattól, ha a Ferrari leváltja a pilótáját. Noha számomra egyértelmű, hogy Vettel a jobb versenyző és ő az, aki köré építik a Ferrarit Maranellóban, Räikkönen még mindig elég penge, és 2016-ban igenis lehet esélye a címre, csak ehhez egy számára nagyon klappoló gépet kell adniuk az olaszoknak. Bízom benne, hogy így lesz, mert az csak jót jelenthet!

„Jégcsapember” ide, vagy oda, biztosan volt nyomás a vállain és frusztrálta a helyzet, miután többször is kijelentette, hogy maradni szeretne. És tényleg látszik rajta az elkötelezettség, valamint az, hogy komolyan gondolja a világbajnokságot. Ettől a ponttól kezdve egy különösen erős Räikkönent várok a folytatásban! És, ha már taktika, talán az sem véletlen, hogy a Ferrari a Belga Nagydíj előtt jelentette be a hosszabbítást, pontosan azon a helyszínen, ahol Kimi csukott szemmel is körbe tud menni, és már négy alkalommal is nyerni tudott. Az örökranglistán csak Ayrton Senna (5 győzelem) és Michael Schumacher (6 győzelem) előzi meg. És miután az SF15-T versenyképes, valamint itt van nekünk az új rajtrendszer is, valódi esélyt látok arra, hogy a finn behúzza a belga futamot Spa-Francorchampsban, amihez persze némi szerencsére is szüksége lesz! De mint mondtam, a legnagyobb fegyvere az lehet, hogy ettől a ponttól kezdve ismét nyomás nélkül versenyezhet!

Eau Rouge – könnyűnek látszik, de majdnem elhányod magad - Dénes Gergely, GP-live.hu

Túl könnyű lett, már nem akkora kihívás, mint régen, amikor tényleg tökös srácnak kellett lenned a cockpitban ahhoz, hogy padlógázon vedd a „Vörös folyót”, az Eau Rouge-t – az utóbbi években ilyen, és ehhez hasonló vádak érték a belga pálya leghíresebb kanyarját. A kanyar leginkább egy balos hurok, ahogy elkezdődik a La Source-tól és átszeli a patakot, amiről a nevét kapta. A kanyar tetőpontja vak, a kijáratban pedig egy bukkanó nehezíti a dolgot.

Manapság 310 km/órával veszik a versenyzők, akik nem emelik el a lábukat a gázról, és egészen a V8-as éra közepéig kellett várni, hogy a mérnökök megtalálják az ideális egyensúlyt erő és tapadás között, hogy így legyen. A V8-as korszak elején és a V10-es motorok esetében elemelték a lábukat a gázról, hogy visszavegyenek a tempóból a bejáratban és a csúcspontnál.

Emlékezetes események színhelye, véget nem érő felsorolás kezdődhetne, ha visszamennénk a kezdetekig. Csak néhány villanás az elmúlt évekből: a BAR Hondák röptéi, amikor Villeneuve és Zonta egymás után szálltak el 1999-ben, vagy Webber feledhetetlen előzése Alonsóval szemben 2011-ből, amikor külső íven mutatta meg, hogyan kell tökösnek lenni. Alonso mentése 2013-ból, amikor a V8-as korszak utolsó évében fogta meg a Ferrarit a kijáratban 300-as tempónál. Ismét Alonso: az időpont 2007, Hamiltonnal fej-fej mellett érnek a kanyarba az első körben, és a spanyol kíméletlenül beteszi a gépet a brit mellé, kioktatva újonc csapattársát.

F1 - GRAND PRIX OF BELGIUM 2012

„Ismét az Eau Rouge”- felelte Kvyat arra a kérdésre, melyik kanyarhoz kell a legbevállalósabbnak lenni Spában. „Ezekkel az autókkal ismét tökösnek kell lenned a kanyarban – különösen esőben. A Pouhon is eléggé ilyen, a Blanchimont is, de csak esőben. Televan ritmusos, érdekes szekciókkal.”

Hamilton sem gondolja másként. „Lefelé a dombról, padlógáz, az Eau Rouge mindig is a legizgalmasabb része a pályának. Ha padlógázzal támadod és eléred az alját, a belsőségeid lesüllyednek. Majd amikor eléred a tetejét, felemelkednek, olyan, mintha minden kijönne a szádon keresztül - ami elég izgalmas, ha 300 km/óra felett mész”- mondta a brit bajnok.

„Még mindig padlógázon veszed, de kicsit jobban kell koncentrálnod”- értékelte Ricciardo még tavaly. „Többé már nem vasárnapi autókázás!” – jegyezte meg.

Ezen a hétvégén ismét lehet készíteni a gyomrokat!

A Mercedesek ismét elrontják a rajtot? - Zajos Klára, GP-live.hu

A Brit Nagydíj és a Magyar Nagydíj nem várt izgalmakat hozott. Mindkét futam felejthetetlenné vált, tele volt fordulatokkal, izgalmakkal és emlékezetes pillanatokkal. Ha jobban belegondolunk a két futamban egy közös van: a Mercedesek mindkét alkalommal visszaestek a rajtnál... és innen már minden úgy történt, mintha a futam egy előre megírt forgatókönyv alapján zajlott volna.

A Forma-1-nek a jelenlegi helyzetben - amikor úton útfélen kritikákat kap - pont ilyen futamokra van szüksége! És ahhoz még nagyon-nagyon sokra, hogy 2016 végén, amikor ismét új szabályok érkeznek, azt gondoljuk, hogy milyen kár is érte, mert ezt is elnéztük volna még egy pár évig...

A Belga Nagydíjra ráadásul jön a "csavar" is: a rajtprocedúrák még nehezebbé válnak - mintha eddig az ezüstnyilak nem küzdöttek volna az elindulással... A Mercedes nyíltan beismerte, hogy a csapat gyenge pontjává most egyértelműen az elindulás vált. Tehát már dolgoznak a megoldáson. Nekünk addig jó, amíg nem találják meg a hiba pontos okát, mert addig garantált az izgalom vasárnap délutánonként.

Ugyanis, a Mercedesek hiába a mezőny leggyorsabb autói - előzni nekik sem feltétlenül könnyű, és ha sikerül is, akkor is sok időbe kerül. A többi csapat pedig már nem olyan gyenge, hogy ezt az előnyt ne tudná kihasználni, és amíg Hamilton, illetve Rosberg átrágja magát a mezőnyön, addig ne autóznának ki egy tetemesebb előnyt, amit az ezüstnyilaknak is komoly kihívás pár kör alatt ledolgozni. Ha persze nem jön a biztonsági autó vagy az eső - de nem is baj, az izgalmakhoz ez is kell!

F1 - Hungary Grand Prix 2015

A lényeg tehát, hogy a Mercedes idén messze nem tűnik annyira érinthetetlennek és utolérhetetlennek mint 2014-ben. Szerencsére. A riválisok keményen dolgoznak rajta, hogy megnehezítsék Hamilton és a Mercedes címvédését, és szemmel látható, hogy jó úton haladnak. Ha nem figyelünk oda, 2016-ban talán még egy izgalmas bajnoki csata szemtanúi is lehetünk majd. Ki tudja?!

Én már alig várom a vasárnap délután 2 órát, amikor kialszanak a piros lámpák, és megkezdődik a vérre menő küzdelem! Remélhetőleg pont egy olyan váratlan fordulattal, mint Silverstone-ban vagy a Hungaroringen!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Max Verstappen 2017-re már alá is írt a Ferrarihoz?
Következő cikk Button: A rablás megpróbáltatásait most már magunk mögött hagytuk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország