BRÉKING

Warm-up: Eljött az idő, hogy Raikkönen újra futamot nyerjen a Forma-1-ben!

A Terminator már többször visszatért, és most eljött az idő, hogy ezt Kimi Räikkönen is megtegye, mert bőven van még benne ennyi.

Folytatódik a Warm-up sorozat, benne többek között Kimi Räikkönennel, a Szingapúri Nagydíjjal és a "bűnbakokkal". Mi a helyzet a Forma-1-ben közvetlen az éjszakai hétvége előtt?

Most már nagyon itt az ideje egy Räikkönen-győzelemnek a Forma-1-ben - Hujber Dávid, GP-live.hu

Sebastian Vettel idén „már” két alkalommal is nyerni tudott a Ferrarival. Kimi Räikkönen sikere még várat magára, és noha hetekkel ezelőtt biztosan másképp nyilatkoztam volna a kérdésben, most úgy érzem, hogy igenis van esélye a „Jégembernek” arra, hogy versenyt nyerjen ebben a bizonyos szezonban. Nyilvánvalóan ehhez a Mercedesnek asszisztálására is szükség lesz, miközben a német csapattárs továbbra is remek formában versenyez, de 2007 bajnoka, mintha elkapta volna a fonalat.

Szingapúr egy olyan helyszín lehet, ahol a Ferrari még közelebb kerülhet a Mercedeshez, de nyilvánvalóan egy jó időmérő nélkül nem sokat ér az egész, bár a biztonsági autó mindig szerepet játszhat… Ja, és a jó rajtot el is felejtettem, ami Monza után különösen fontos lehet Räikkönen számára. Szingapúrban még nem sikerült nyernie, így ez az esetleges győzelem több szempontból is különleges lehetne számára. Ha pedig megnézzük azt, hogy mikor nyert legutóbb (2013, évadnyitó Ausztrál Nagydíj), pláne itt lenne az ideje a dolognak.

A végén még Räikkönen-rajongó leszek… Viccet félretéve, nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy hány embert mozgatna meg egy Kimi-győzelem! Azt már tudom, hogy Vettelnél mennyi volt az annyi… Ha tippelnem kellene, akkor háromszor ennyi emberre számítok, noha a négyszeres bajnok két ferraris sikerénél is sokat mutatott az óra…

F1 - SINGAPORE GRAND PRIX 2014

Vajon a „lassú” szingapúri pályán a Ferrarinak vagy a Red Bullnak nagyobb esélye van a dobogóra? - Zajos Klára, GP-live.hu

A Magyar Nagydíj óta a Ferrari, a McLaren és a Red Bull is úgy várja a Szingapúri Nagydíjat, mint a Messiást. Mivel a Mercedes motorral az egyenesekben nem lehet felvenni a versenyt, így érthető, hogy a Ferrari vagy a Renault egységeivel versenyző istállók a lassú pályákat részesítik előnyben. Tehát a kérdésre a válasz: elméletben igen.

De ne feledkezzünk meg róla, hogy Szingapúr utcai pályája ennél sokkal érdekesebb forgatókönyvet is megvalósíthat a hétvégén: a biztonsági autó vagy az akár 2 órán át tartó futam segítségével. A versenyzők a Szingapúri Nagydíj előtt egytől egyik elmondták, hogy a Marina-öbölben található pálya mennyire fárasztó és kihívásokkal teli, és hogy a szezon egyik legnehezebb állomásához érkeztünk. Itt ugyanis nem csak a Mercedessel, de a „természettel”, az elképesztő hőséggel és páratartalommal is meg kell küzdeni (még úgy is, hogy a versenyzők éjszaka ülnek autóba), ha valaki sok pontot szeretne. Szóval kemény menet lesz.

Lényeg a lényeg, a Szingapúri Nagydíj akár izgalmas is lehet – bár nem valószínű, hogy annyira, mint a Magyar Nagydíj, hiszen azt a forgatókönyvet nehéz lenne felülmúlni – de mint mindig, most is bármi megtörténhet. És most meg is fog... hogy a Ferrarinak vagy a Red Bullnak köszönhetően (hogy a McLarent inkább ne is említsük), hát ez a nagy kérdés, de abban biztosak lehetünk, hogy ők minden trükköt bevetnek majd a Mercedes motoros istállók ellen!

 

F1 - SINGAPORE GRAND PRIX 2014

Bűnbakok az F1-ben - Dénes Gergely, GP-Live.hu

Legalábbis ilyen érzésem van a Renault-val és a Pirelli-vel kapcsolatban. Előbbi négy címet nyert zsinórban a Red Bull-lal, előtte is sikeresek voltak a szívó V10-es motorokkal, most pedig úgy pattintotta le őket a Red Bull, mintha az elmúlt évek nem is léteztek volna. Carlos Ghosn, a gyártó elnöke összefoglalta a lényeget a héten: ha nyertek a Red Bull-lal, a csapat nyert, ha veszítenek, akkor az miattuk van. Jó kis PR, érdemes a Red Bull-lal lenni.

A Honda – de valamennyire még a Ferrari – példája is megmutatta, átkozottul nehéz fejlődni és előrelépni a hibridekkel, és ne feledjük, hogy a franciák elég nagyot ugrottak tavaly év elején a téli tesztek és az első futam között. Jómagam is végignézhettem a helyszínen, ahogy a Red Bull és a Toro Rosso autói vesztegeltek a garázsokban Jerezben és Abu Dhabiban, majd Ausztráliában Ricciardo dobogóra állt – amit utólag elvettek.

Sokat elárul a jelenlegi F1 „értékéről” és vonzerejéről, hogy egy akkora gyártó, mint a Renault, amelyik igen büszke motorsporthagyománnyal rendelkezik, még mindig nem döntötte el, maradnak, vagy mennek. (Költség/megtérülés?) Persze pár hét leforgása alatt vissza lehet vásárolni Enstone-t, átszínezni az autókat, de a motorokat fejleszteni kéne, a mérnököknek sem lenne rossz tudni, F1-es motoron kell dolgozni vagy a Sandero RS-en. Igaz, hogy érkezett a Honda, de a néven kívül nem sokat nyertünk egyelőre, míg a Renault két csapatot lát(ott) el, autóik rendre pontszerző helyen vannak – már ha célba érnek. Remélem, a Renault jövőre is a mezőnyben lesz sárga-fekete-fehér autóival, mert igen szomorú lenne látni, hogy mindössze három(!) gyártó maradt. Az FIA pedig fogná a fejét: jött a Honda, távozott a Renault. Megérte?

A Pirelli kicsit más. A legutóbbi balhéval leginkább az FIA csinált hülyét magából, próbálták kimosni magukat azzal, hogy magyarázatuk szerint jobb kommunikáció kell a Pirelli-vel. Hát, az biztos nem ártana. És az sem, ha mindenki eldöntené, mit akar: kopjon az a nyamvadt gumi, vagy ne. Ha igen, akkor ne legyen sírás, hogy sűrűn kell cserélni, ha meg nem, akkor ez van, egy-két kiállás lesz futamonként. A Pirelli maradni akar; nem Bernie Ecclestone két szép szeméért, hanem a pénz miatt. Hagyománnyá vált szidni az olaszokat, én nem teszem, mert nagyon nincsenek egyszerű helyzetben. Tesznek ők eleget az F1-ért, például ők voltak a magyar és az olasz futam névadói. Az meg teljesen jogos, amit Paul Hembery emleget fel: hogy a fenébe fejlesszenek tisztességesen abroncsokat, ha nem tesztelhetnek?! Adjon már nekik valaki egy tavalyi autót és had körözzenek nyugodtan a Paul Ricardon.

Dppi_00115013_443

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kimi Raikkönen startja a 2013-as Szingapúri Nagydíjról: Lotus
Következő cikk A Red Bull és a Toro Rosso is kiszállhat az F1-ből az év végén: plusz a Renault is kihúzhatja a dugót

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország