BRÉKING

Warm-up: Alonso égi jele, Raikkönen nagy sansza, borzalmas F1-es szabályok

Közvetlen a Bahreini Nagydíj előtt több olyan dolog is van, ami lázban tartja a rajongókat, köztük a 2017-es szabályváltozásokkal, melyek közel sem biztos, hogy sikert hoznak majd.

Hujber Dávid, GP-live.hu

Alonso és az újabb égi jel?

Lassan egy igazi brazil szappanoperát is lehetne írni Fernando karrierjéről… Az egyik legmegosztóbb figurája a sportnak, akiről tudjuk, hogy fejben is szétszed bárkit, de ezzel együtt el kell ismernünk, valóban az egyik, ha nem a legjobb versenyző.

A szerencsétlen szériája nem akar véget érni, és a legutóbbi bukása talán egy újabb égi jelnek volt felfogható, hogy mennie kellene. Félreértés ne essék, nem örülnék, mivel egy színes egyéniség, nagyszerű tehetséggel, és hatalmas önbizalommal, de kezd sok lenni, ami körülötte zajlik.

Az Ausztráliában elszenvedett bukása könnyen az életébe kerülhetett volna. Tavaly pedig ott volt a barcelonai esete, ami bevonult az X-Akták sorozatba, és talán már soha nem tudjuk meg a teljes igazságot. Mióta ismét a McLarennél van, pláne nem alakulnak jól a dolgai és már két nagy balesete is volt.

Kicsit azt érzem, a sors már nem számol vele a győzelmeket illetően, és miután nem lesz fiatalabb, talán hagynia kellene a fenébe az egészet, és valami másba belefognia. Az LMP1 egy kitűnő választás lenne, vagy lesz is számára. Wokingban lehetséges, hogy még éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy összeálljak a dolgok és akkor már túl késő lesz Alonsónak.

Az egyetlen pozitívuma ennek a mostani kihagyásnak, hogy Vandoorne lehetőséget kap. A GP2-es bajnok egy métert sem tesztelt még az MP4-31-gyel, és Japánból kellett átutaznia Bahreinbe, miközben ez lesz az első éles F1-es hétvégéje. A tehetségén kívül egyelőre minden ellene szól, de azt érzem, rögtön paliban lesz Buttonnal, mert egyelőre az autó nem túl jó, és ez a srác egy valódi tehetség, aki Verstappenhez hasonlóan bedarálja az ellenfeleit, és csak utána kérdez.

F1 - ABU DHABI GRAND PRIX 2015

Zajos Klára - GP-live.hu

Räikkönen végre felér a bahreini dobogó csúcsára?

Kimi Räikkönen szerintem a Forma-1 történetének legpechesebb versenyzője. A finntől az élet (vagyis a technika) már rengeteg lehetőséget vett el a királykategóriában. A Ferrari évek óta mintha csak alatta mondaná fel a szolgálatot – és általában pont olyankor, amikor az élmezőnyben autózik, dobogóra esélyesen.

Legutóbb épp az Ausztrál Nagydíjon, 2016 első versenyhétvégéjén bújt a technika ördöge a finn autójába. Räikkönen így kénytelen volt kiállni a garázsba – jó hír legalább, hogy a Scuderia szerint a motorja még megmenthető, így nem kell egy vadi új egységet beszerelni az SF16-T-be.

Bahreinben azonban Räikkönen (milyen meglepő…) sosem volt szerencsés. Habár a legtöbbször Ő állhatott fel a dobogóra a sivatagi pályán, a győzelem sosem jött össze. Többször is közel állt már hozzá, de eddig a szerencse nem szegődött mellé. (2008-ban, 2012-ben, 2013-ban és 2015-ben is második lett!)

Így az idei Bahreini Nagydíjon kíváncsi vagyok rá, hogy végre a Ferrari is mindent össze tud-e rakni a gépben, és hogy 2007 bajnoka is elég jó formában lesz-e az áhított bahreini győzelemhez. Bár azért ne felejtsük el, hogy a bahreini dobogón rózsvizet adnak, nem pezsgőt, így talán Räikkönen annyira nem is vágyik az első helyre...

Sajnos azt viszont be kell ismernünk, hogy Räikkönen felett is szép lassan eljár az idő, és könnyen előfordulhat, hogy a finnek az idei lesz az utolsó esélye Bahreinben. A Ferrari ugyanis még messze nem döntött, hogy jövőre is marad-e a finn-német párosnál, vagy legutóbbi bajnokukat inkább egy fiatal tehetségre cserélik-e.

Mindenesetre, a Scuderia nagyon jó formában lehet Bahreinben is. Mivel az új időmérőt még egyszer végigszenvedhetjük a hétvégén, így a rajtrács eleje már szinte most borítékolható a botrányos Q3 megismétlésével. Ezek szerint tehát a Mercedesek és a Ferrarik rajtpozíciója nem nagyon forog veszélyben...

A vasárnap pedig ismét sok izgalmat tartogathat, főleg ha a Ferrari autói ismét fergetegesen rajtolnak, és ezzel megkeverik a kártyákat. Meg aztán jó lenne már látni Vettel, illetve Räikkönen küzdelmét is... hibátlan technikával!

Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor még akár az ég is leszakadhat a sivatagi pályán... a héten már megtörtént szóval ki tudja?! Én már nagyon várom a második fordulót!

Dppi_00115004_241

Dénes Gergely - GP-Live.hu

Néha hallgassunk azokra, akik kint vannak a pályákon, és 300 felett menn(én)ek szélárnyékban!

Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke fogalmazta meg talán tavaly olyan találóan, hogy a Stratégiai Csoport semmiben sem tud megállapodni, maximum abban, hogy milyen szendvicseket egyenek az ülések alatt. Itt tart a Forma-1, ennek ékes példája az időmérőt övező vígjáték, ami lassan az F1 tragikomikumába torkollik. Mint kiderült, négyen renitenskedtek – azért, mert a régi rendszer nemlétező opció volt, csak a hibrid.

Be kell látni, a sportnak kell egy erős kezű vezető – ha sarkosan akarunk fogalmazni, egy diktátor, ahogy Jean Alesi is mondta -, csak így lehet egyszerűen, gyorsan dönteni. Persze nem arról van szó, hogy megvalósuljon a Bernie Ecclestone féle lázálom, a fordított rajtrács, de az utóbbi évek folyamatai azt mutatják, jobbra-balra lépdelnek, nincs világos irány. Ezt maga Fernando Alonso mondja, aki azért nem ma kezdte az ipart. Pascal Wehrlein is érzi, elérte élete álmát, bent van az F1-ben, de mindenki mondja körülötte, hogy valami nem stimmel, szóval cselekedni kellene.

Nem tudom, mi kell még ahhoz, hogy meghallják: a 2017-re tervezett változások ismét téves irányt jelentenek. Nem szélesebb és látványosabb autók kellenek 5 másodperccel jobb köridőkkel, hanem nagyobb tapadás a gumiktól, kisebb szerep az aerodinamikának, kisebb önsúly; az, hogy szorosan lehessen követni a másikat szélárnyékban. Ezt mondja Lewis Hamilton, Nico Rosberg, mindenki, aki kicsit is ki meri fejteni az álláspontját.

Teljes a fejetlenség, egyik napról a másik fordít hátat és mond ellent magának az F1. A varázs és az imidzs még kitart egy ideig, de a rendszer erodálódik, és örömteli lenne, ha időben észhez térnének „odafent”. No meg hallgatnának a versenyzőkre, akik tényleg végzik a dolgukat – végeznék.

A Halót meg inkább hagyjuk. Ha egyik napról a másikra lekerülne a napirendről, senki sem hiányolná.

BOTTAS Valtteri (fin) Williams f1 Mercedes FW38 action during 2016 Formula 1 championship at Melbourne, Australia Grand Prix, from March 18 To 20 - Photo Florent Gooden / DPPI

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button szerint Alonso helyettese jó munkát fog végezni
Következő cikk A Ferrari szerint is Vettel a legerősebb versenyző a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország