Volt csapata tehet keresztbe Alonsónak

A Renault még mindig azon van, hogy Fernando Alonso tesztelhesse a jelenlegi F1-es gépüket. A franciák Abu Dhabiban szeretnék autóba ültetni a spanyolt, de úgy tűnik, hogy az egyik korábbi csapata, a McLaren nem szeretné ezt jóváhagyni.

Volt csapata tehet keresztbe Alonsónak

A spanyol AS.com szerint a Renault továbbra is azt szeretné elérni, hogy Alonso tesztelhessen velük a szezon végén Abu Dhabiban. Eredetileg meg sem rendezték volna ezt a tesztet, de aztán az FIA úgy határozott, hogy engedélyezi a csapatoknak, hogy fiatal tehetségeket ültessenek az autóikba.

A szabály pedig ezzel kapcsolatban úgy szól, hogy csak olyan versenyzők gurulhatnak pályára, akik kettő vagy annál kevesebb F1-es futamon vettek eddig részt pályafutásuk során. Alonso természetesen bőven nem felel meg ezen követelményeknek, a Renault viszont úgy hiszi, hogy túl kevés tesztelési lehetőséget kapnak a pilóták.

Még több F1 hír:

A kétszeres bajnok már kipróbálhatta a 2018-as versenygépét a csapatnak, ráadásul még az ideivel is körözött egy filmes nap keretében. A McLaren korábban már jelezte, hogy ők nem kívánnak tesztelni Abu Dhabiban, mivel nincs olyan versenyzőjük, akit bevethetnének.

Ráadásul kisebb anyagi gondokkal is küzdenek, ezért nem akarnak a helyszínen maradni, ha nem muszáj. Ezen okokból a wokingiak nem akarják, hogy Alonso teszteljen, mivel az előnyhöz juttathatná őket.

A másik oldalon viszont a Ferrari támogatja a Renault-t, mivel ők meg Carlos Sainzot szeretnék bevetni, hogy hamarabb hozzászokhasson a csapathoz és annak versenyautójához. Ez azt is jelenti, hogy sokan azért mégis próbálják kikerülni a szabályokat, bár a Ferrarinak éppen lenne kivel tesztelnie a juniorok közül.

Az F1 már kezdi kijelölni az utat a 2026-os motorformulának


F1 2020: egészen kiváló lett az AI a játékban?

megosztás
hozzászólás
Perez: "A Red Bullon kívül is vannak lehetőségeim..."
Előző cikk

Perez: "A Red Bullon kívül is vannak lehetőségeim..."

Következő cikk

Stroll "megtette, amit tudott", mikor Imolában szembetalálta magát a pályabírókkal

Stroll "megtette, amit tudott", mikor Imolában szembetalálta magát a pályabírókkal
Hozzászólások betöltése