Visszatér a Nürburgring – a 2020-as Eifel Nagydíj menetrendje!

2013 után ismét Forma-1-es versenyt rendeznek a németországi Nürburgringen, tehát visszatér az ikonikus helyszín a formulaautózás királykategóriájába. Az alábbi cikkünkben pedig összeszedtük, hogy mikor kezdődnek az edzések és a verseny.

Lewis Hamilton, McLaren MP4/26

Fotót készítette: Sutton Images

7 év után rendeznek újra Forma-1-es futamot a Nürburgringen, amely helyszín a koronavírus-járványnak „köszönhetően” tért vissza a száguldó cirkuszba, ráadásul így annak ellenére is lesz F1-es verseny Németországban, hogy az eredeti tervek szerint nem látogatta volna meg a sport az országot.

A Nürburgring tehát egy olyan pálya, ahol a mezőny jelentős része még nem teljesített F1-es versenyt, míg várhatóan a beállításokkal is nehezebb dolguk lesz a csapatoknak, mintha egy évről évre visszatérő helyszínt látogatnának meg.

Még több F1 hír:

A pályán teljesített program természetesen most is pénteken fog indulni: az első szabadedzést 11, a második szabadedzést pedig 15 órától rendezik, a két edzés pedig 90-90 perces lesz. Szombaton aztán 12 órától veszi kezdi a harmadik, utolsó szabadedzés.

Szombaton 15 órakor kezdődik az időmérő edzés, a verseny pedig 14 óra 10 perckor indul. Ezúttal F2-es versenyt nem rendeznek, Mick Schumacherék csak Bahreinben folytatják a szezont, míg az FIA F3-as szezon már véget ért.

Verstappen előtt nyitva áll a Mercedes kapuja?

Első szabadedzés Péntek 11:00-12:30

Második szabadedzés

Péntek 15:00-16:30
Harmadik szabadedzés Szombat 12:00-13:00
Időmérő Szombat 15:00-16:00
Futam Vasárnap 14:10-

Egy 10 perces összefoglaló a 2020-as Le Mans-i 24 órás versenyről, amely meglehetősen fordulatosra sikeredett és végül a 8-as Toyota győzelmével zárult.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jól alakult az FIA és a versenyzők megbeszélése a Mugellóban történtekkel kapcsolatban
Következő cikk Sainzot nem zavarja, ha kinevetik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország