Visszatekintés Kínára: Így ment tönkre Vettel váltója az első kanyarban!

Visszatekintés Kínára: Így ment tönkre Vettel váltója az első kanyarban!

Vettel váltója menthetetlenül megsérült a Kínai Nagydíj első kanyarjában, amikor is a német összeütközött csapattársával, Räikkönennel. De hogy is történt pontosan?

Fény derült Vettel váltócseréjének rejtélyére. Azt tudtuk, hogy a német váltója a Räikkönennel való ütközés közben sérült meg, de azt nem, pontosan hogyan. Habár az incidenst természetesen mindkét ferraris el szerette volna kerülni, sajnos nem tudtak mit tenni: "Amikor hozzáértem Kimi autójához, az autóm felemelkedett." - mondta Vettel.

Az ütközés következtében tehát az SF16-H felemelkedett a földről, és amikor visszaesett, a kerekek blokkoltak - ez a kis "közjáték" pedig a sebességváltó sérüléséhez vezetett.

Vettel az autó felemelkedésekor a fékpedálon tartotta a lábát, így a hátsók blokkoltak. Amikor pedig az autó visszaesett, az autó sebességéből, illetve a fékerőből keletkezett extra erőt a sebességváltónak kellett elnyelni.

Az eset után a telemetriában rögtön látni lehetett, hogy valami nem stimmel. Vettelnek azonban ennek ellenére sikerült befejezni a Kínai Nagydíjat a második helyen - a probléma azonban már ekkor nyilvánvaló volt.

Miután a Ferrari nem tudta megvizsgálni a váltót az FIA plombája miatt, inkább arra a döntésre jutottak, hogy biztos, ami biztos, kicserélik az egységet. Ez pedig öt rajthelyes büntetést vont maga után.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING