Vissza kell hozni a tankolást a Forma-1-ben? Túl könnyű vezetni az autókat?

Romain Grosjean is beállt a sorba, és azt szeretné, ha a Forma-1 sokkal intenzívebb és keményebb lenne, mert jelenleg fáradtabbnak érzi magát egy gokartos eseményen, mint egy királykategóriás versenyen.

Damon Hill, Williams FW18 Renault beats  Jacques Villeneuve, Williams FW18 Renault at the start

Fotót készítette: LAT Images

A Forma-1 mindig is motorsportok csúcsa volt, de manapság más időket élünk, és évek óta nagyon sok kritika éri a sportot, pedig pár esztendővel ezelőtt még a futamokat sorra más és más versenyzők nyerték, ami a régmúltat idézte, vagy még annál is többet. Időközben Bernie Ecclestone is távozott, így a Liberty Medián a sor, hogy csodát tegyen.

Még több F1 hír:

A 2021-es szabályváltozások drasztikusak lesznek, és a csapatok végre megállapodtak a regulák közzétételének csúsztatásáról, ami október lett. Addig a pontig az istállók nem kapják kézhez az új szabályokat, ami egy korábbi időponttal nagyon nagy előnyt jelentene a top-csapatoknak.

A Kanadai Nagydíjon Lewis Hamilton is azt mondta, sokkal jobban örülne annak, ha az autókat nehezebb lenne vezetni, és visszatérnének a V12-es motorhangok. A régi erőforrások biztosan nem térhetnek vissza, de a vezetésen még változtathatnak, amire nagy szükség lenne, hiszen a mai F1-es autókat több mint könnyű terelgetni.

Erről nemrég Romain Grosjean, a Haas F1 Team francia versenyzője nyilatkozott a lapunk kérdésére, mondván, hogy a gokartban jobban elfárad, mint a Forma-1-ben. És ez, ha ez valóban így van, akkor nagyon nagy a gond. Erre pedig megoldást kell találniuk a vezetőknek, mert máskülönben a helyzet csak rosszabb lesz,.

„Az elmúlt héten a barátaimmal gokartoztam, és egy 125 köbcentis váltós gokartban jobban elfáradtam, mint egy F1-es versenyen. Hogy miért? Mert végig nyomtam neki, és nem volt szükségem arra, hogy spóroljak. Jelenleg a legfontosabb az, hogy a gumikat minden pillanatban megóvjuk. Barcelonában úgy érezhetted, mintha az autó kapacitásának 40, vagy 50%-át használhattad volna ki, és nem volt nehéz a volán mögött. Ezzel szemben, ha csak időmérős körökről lennének szó, valamint minden körben olyan keményen nyomhatnád, ahogy csak tudod, akkor a végére teljesen elfogynál.”

Nigel Mansell, Williams FW11-Honda leads Ayrton Senna, Lotus 98T-Renault at the start

Nigel Mansell, Williams FW11-Honda leads Ayrton Senna, Lotus 98T-Renault at the start

Fotó készítője: LAT Images

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint az egyik megoldást a szervo eltávolítása lehetne a kormányból. Grosjean nem igazán hisz abban, hogy ezzel sokat lépnének előre. A francia drasztikusabb megoldásokat akarna látni, amire még lehet lehetőség, de ezt csak 2021-ben tudhatjuk meg leghamarabb, amikor bevezetik az új szabályokat.

„Nem hiszem, hogy ez sokat változtatna. Amire szükségünk van, az egy olyan autó, amivel nyomhatjuk neki. Hozzuk be a rátankolást, majd az autó nem lesz nehezebb 100 kilogrammal. Elég 30 kilogramm minden etapra, és akkor pár másodperccel gyorsabbak is lehetnénk, ha nem többel, miközben sokkal jobban elfáradnánk.”

A hu.motorspor.com kíváncsi az Olvasói véleményére, így most arra kérünk benneteket, hogy a hozzászólás menüpontban írjátok le a saját ötleteiteket a szabályváltozásokkal kapcsolatban. Ti támogatnátok a tankolás visszatérését? Vagy mik lennének a legjobb megoldások arra, hogy a Forma-1 újra a régi fényében ragyogjon, és igazán izgalmas legyen?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk "Idén volt pár rosszabb F1-es futamunk, és térjünk vissza a régi gumikra? Nem túl okos ötlet"
Következő cikk Újra játékban a Renault: meglesz a McLaren?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország