Virtuális GP: Albon szelte át elsőnek a célvonalat, mégis Russell nyert

Nemrég lezajlott a Forma–1 hivatalos virtuális bajnokságának második állomása, amelyet ezúttal Silverstone-ban rendeztek meg. George Russell most el tudott indulni, és tiszta versenyzéssel szokásához híven meg is nyerte a viadalt.

George Russell, Williams Racing, on the grid for the end of season photo

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Williams brit tehetsége az ötödik pozícióból vágott neki a 26 körös futamnak, és szépen lassan jött felfelé, a kerékcserék után pedig előbb Callum Ilottot, majd pedig Alex Albont is sikerült maga mögé utasítania.

A futamot egyébként Ilott uralta az első körökben, de eltérő taktikán volt az üldözőkhöz képest, mivel ő a lágy gumikon kezdte meg a versenyt, míg Russell és Albon a közepeseken. Ez a kerékcserék után átfordult, és Ilott volt a lassabb keveréken.

Még több F1 hír:

Ennek volt köszönhető az is, hogy meg tudták őt előzni a tavalyi virtuális bajnokság legjobbjai, utána pedig már csak egymással kellett lemeccselniük a győzelem kérdését. Végül aztán a 24. körben Russellnek sikerült megelőznie Albont az első helyért. A brit-thai pilótának egyébként volt még egy három másodperces büntetése is, így ez is nehezítette az ő helyzetét.

Tudván, hogy már nem sok veszítenivalója van, Albon végül a legutolsó körben a Hangar-egyenesben lenyomta a Williamst, így ő szelte át elsőnek a célvonalat, kis borsot törve ezzel riválisa orra alá. A büntetése miatt azonban mégis Russellé lett a siker, zsinórban már az ötödik alkalommal, ha csak azokat a fordulókat nézzük, amelyeken elindult.

A harmadik helyre a verseny első felében brillírozó Ferrari-junior, Callum Ilott tudott bejönni, a negyedik és ötödik helyet pedig a Haas versenyzői hozták el. Pietro Fittipaldi most meg tudta verni testvérét, a múlt heti viadalt megnyerő Enzót.

 

Nicholas Latifi a másik Williamsszel végül a hetedik helyre sorolt be. Nagyot ment még a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois is, aki az elején még Albont is meg tudta előzni, és egy ideig a második helyen állt, később azonban hibázott egy kicsit, így hátrébb esett.

Russell és Albon egyébként a futam során végig beszélgettek egymással, jókat nevettek, és még talán taktikáztak is kicsit a többiek kárára. Lehet, hogy így akarják elérni, hogy az összes futamot ők tudják behúzni.

Ami pedig a folytatást illeti, már csak egyetlen esportos verseny van hátra a hivatalos szériából, amelyet pedig jövő hét végén rendeznek meg, a helyszín pedig a brazíliai Interlagos lesz. Az indulók listáját vélhetően a jövő hét folyamán osztja majd meg az F1.

Steiner megvédi majd Mick Schumachert

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A pilóta, aki egy az egyben legyőzte Hamiltont Brazíliában: ma 25 éves
Következő cikk Ricciardo reméli, hogy idén is folytatódik a rasszizmus elleni küzdelem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország