Vips a Red Bull-lal debütál, Kubica is autóba ül a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén

A Red Bull hivatalosan is megerősítette, hogy észt tartalékversenyzőjük, Jüri Vips vezeti majd az egyik autójukat a 2022-es Spanyol Nagydíj első szabadedzésén, és Robert Kubica is újra autóba ül az Alfa Romeónál.

Juri Vips, Reserve Driver, Red Bull Racing

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

A 21 éves Vips a második teljes szezonját teljesíti jelenleg az F2-ben, ahol tavaly két futamgyőzelmet szerzett, idén pedig a dobogó második és harmadik fokára állhatott fel eddig, miután Bahreinben csak a csapat rossz kerékcseréje miatt bukta el a biztosnak tűnő győzelmét.

A Red Bullon belül is magasan jegyzett versenyző 2020-ban és 2021-ben is vezethette a csapat autóját az Abu-Dzabiban tartott szezon végi újoncteszten (utóbbin kicsit meg is törte az RB16B-t), most pedig megejti a bemutatkozását egy hivatalos F1-es versenyhétvégén is – Perez autóját fogja megkapni az első szabadedzésen.

Vips is az FIA új idei szabályának köszönheti a lehetőséget: minden csapatnak idén legalább kétszer az egyik pénteki szabadedzésen lehetőséget kell adnia egy junior/újonc pilótának.

Érdekes módon az Alfa Romeo is lehetőséget ad a saját tartalékversenyzőjének, Robert Kubicának a barcelonai szabadedzésen, az ő szereplésével azonban nem írhatja jóvá az egyik kötelező szabadedzést az Alfa. Frederic Vasseur csapatfőnök ettől még nem fog kardba dőlni, hiszen a csapat saját juniorjának, az F2-es pontversenyt vezető Theo Pourchaire-nek készek lesznek szinte bármikor lehetőséget adni még a szezon során.

Még több F1 hír:

Kubica a barcelonai előszezoni teszten is kapott egy délelőttöt, erre azonban aligha támaszkodhat a szimulátoros munkája során: az akkor még álcafestéssel futó Alfa Romaóval mindössze 9 kört tudott megtenni, egyiket sem rendes tempóval, miután a delfinezéssel kapcsolatos problémáik miatt rendszeresen megsérült és eltört a C42 padlólemeze – Bahreinre ezt a problémát már orvosolták is, Valtteri Bottas pedig kiváló teljesítményt nyújt idén a csapatváltása óta.

A lengyel, aki 2021-ben két futamon is teljesítette Kimi Räikkönent, akkor keserűen úgy fogalmazott, hogy nagyon soká kaphat majd újra lehetőséget arra, hogy újra valódi autóba üljön, erre pedig végül szinte pontosan 3 hónapot kellett várnia.

Vips és Kubica mellett egyelőre az biztos, hogy a Formula E bajnok Nyck de Vries is beugrik az első szabadedzésen, ő Alex Albon Williamsét viheti el egy körre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért csalódott Alonso a 2022-es Forma-1-es szabályokban
Következő cikk Az FIA elnökének új terve: rali-navigátorokból F1-es versenyigazgatókat faragnának

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország