Villeneuve: Vettel egy gyerek, Newey egy mágus

1997 világbajnoka ezúttal is kiosztotta minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnokát, addig Adrian Newey főtervező előtt tisztelettel adózott.

Jacques Villeneuve az elmúlt időszakban felvette a „megmondó” szerepét és a különböző lapoknak adott nyilatkozataiban igencsak élesen fogalmaz a Forma-1-ről, és annak szereplőiről.

A legutóbbi „áldozat” Sebastian Vettel volt, akit láthatóan nem igazán szívlel a kanadai-francia világbajnok.

„Vettel továbbra is rendkívül gyors, de valójában még mindig egy kisgyerek.” – fogalmazott Villeneuve a spanyol El Pais lapnak adott nyilatkozatában.

„Idén egész érettnek tűnik, de tavaly minden alkalommal, amikor nehéz helyzetben találta magát, hibákat vétett, ideges volt és panaszkodott a versenybíráknak.”

Sok kritika éri a németet, miszerint csak Newey „mágikus” autói miatt ilyen versenyképes, és máshol nem igazán állná meg a helyét.

„Én ebben az esetben egy másik csapathoz szerződnék.” – tanácsolta 1997 Forma-1 világbajnoka a társának.

„Adrian valójában egy varázsló. Mindig is extrém autókat tervezett, melyeket nehéz volt vezetni, de azok gyorsak voltak, és a versenyzők alkalmazkodni tudtak ehhez. Amint megtalálod a közös pontot ezekkel az autókkal, elkezded élvezni a dolgot és rájössz, hogy milyen jó ez.”

„Bárhová is ment Adrian, legyen szó a Williams, a McLaren, vagy a Red Bull csapatról, az általa tervezett prototípusok néhány éven belül nyerni tudtak. Pontosan tudja, hogy miként is kezelje a különböző szabályváltozásokat, és megtalálja a legfontosabb pontokat, melyek különbséget jelenthetnek. Vettel sem véletlenül nyert eddig három címet.”

Most, hogy Mark Webber bejelentette, jövőre a Porsche színeiben folytatja tovább, és nem versenyez többé a Forma-1-ben, valóban minden Vettel köré épülhet.

„Most mindenki neki dolgozik, mert Webber bejelentette, hogy elhagyja a csapatot. Egy ilyen döntés egyébként is megkönnyíti az ember életét.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING