Villeneuve szerint Bottas "rendszeresen gyorsabb" Hamiltonnál, Oconra nincs szükség

A kanadai világbajnok szerint Esteban Ocon túl nagy kockázatot jelentene a Mercedes számára, amelynek nincs oka megválni Valtteri Bottastól, aki "rendszeresen gyorsabb" Hamiltonnál is.

Jacques Villeneuve, Sky Italia

Fotót készítette: Sutton Images

Jacques Villeneuve rendszeresen kommentálja a Forma-1 eseményeit, és a kanadai nem teljesen érti, hogy merülhet fel a Mercedes vezetőiben, hogy lecseréljék Valtteri Bottast Esteban Oconra. A francia nagyon közel áll a német istállóhoz, amely azok után, hogy Ocon helye megszűnt előző csapatánál, nem tudott neki helyet biztosítani, ám egy tesztversenyzői szerződéssel közel tartotta magához. Toto Wolff már többször kihangsúlyozta, hogy Ocon fontos a Mercedes számára, a németek pedig a francia érdekében fognak majd dönteni.

Még az is felmerült, hogy Ocon válthatja Valtteri Bottast, aki nagyon jól kezdte az idényt, de az utóbbi versenyeken szerencsétlenül járt, és így Max Verstappen hét pontra megközelítette az egyéni vb-tabellán. Ennek ellenére Villeneuve kockáztatásnak tartaná, ha a Mercedes most lecserélné a finnt a franciára. A kanadai emlékeztet rá, hogy Bottas legyőzte Lewis Hamiltont Ausztráliában és Azerbajdzsánban, és ötször végzett csapattársa mögött másodikként. Villeneuve szerint a 29 éves finn jól teljesít.

Még több F1 hír:

"Bottas rendszeresen tud gyorsabb lenni, mint Hamilton, és sok pontot szerez. Ha minden versenyen fél másodperccel lassabb lenne, azt mondom, oké, cseréljétek le. De nem erről van szó" - mondta 1997 világbajnoka, aki szerint ráadásul Esteban Ocon még nem bizonyított a legmagasabb szinten. "Miért vinnéd Ocont? Nincs bizonyítva, hogy mennyire jó, én nem vállalnám ezt a kockázatot."

Ocon a Manor színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, majd 2017-től a Force Indiában bizonyított, amelyben kétszer is ötödik helyen tudott végezni futamon. A francia tavaly is megbízhatóan tejesített, de biztossá vált távozása, miután a jelentős anyagi problémákkal küzdő csapat tulajdonost váltott. Ocon még befejezte a szezont a Racing Pointtá alakult istállónál, ahol az új tulajdonos fia, Lance Stroll vehette át a helyét idén.


A Magyar Nagydíj ideje alatt is felkerült néhány érdekes frissítés az autókra, többek között a Ferrari is, mely egy újfajta „bumerángos” megoldással állt elő az SF90-en.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Alfa Romeo szerint embereikre túl nagy terhelést róhat a sok F1-es verseny
Következő cikk Amikor Albon gyerekként még csak álmodozott a Forma-1-ről: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország