BRÉKING

Villeneuve szándékosan pikkel Verstappen-re? Nem tetszik neki az arca...

Verstappen menedzsere és Helmut Marko egyáltalán nem lepődtek meg azon, hogy a korábbi világbajnok és Max Verstappen verbális csatározása ilyen szintre fajult.

Az említett szópárbaj Monzában érte el csúcspontját, ahol a korábbi világbajnok, Jacques Villeneuve figyelmeztette Verstappent, hogy figyeljen oda a vezetési stílusára, mert ha ezt nem teszi meg, előbb vagy utóbb valaki meg fog halni miatta. Ezt persze a holland versenyző sem hagyhatta szó nélkül, és közölte, Villeneuve jobban tenné, ha óvatosabban nyilatkozna, ő ugyanis már részese volt egy olyan történetnek, amelynek halálos baleset lett a vége.

Verstappen nyilatkozatát később szinte minden irányból támadások érték, és a csapatán kívül szinte senki sem állt mellette. Érezvén a média felől érkező nyomást, végül ügynöke, Raymond Vermuelen is megszólalt, aki elmondta, az újságírók csak kiragadtak egy mondatot Verstappen interjújából, és teljesen félreértelmezték azt, amit mondani akart. Vermuelen ezt követően éles szavakkal illette a korábbi világbajnokot, mondván teljesen egyet tud érteni Verstappennel és a többiekkel, ugyanis az általa tett kijelentések azt sugallják, hogy semmilyen tiszteletet nem tanúsít az elhunyt pályabíró családja felé.

Persze a Villeneuve irányából érkező támadás semmiképpen sem nevezhető meglepőnek, hiszen a kanadai már Verstappen Forma 1-es debütálása óta a holland legnagyobb kritikusának számít, ugyanis véleménye szerint a Forma 1 nem lehetne egy karácsonyfa alatt heverő ajándék, azért nagyon keményen meg kellene dolgozni – utalt ezzel arra, hogy esetleg Verstappen édesapjának is lehet némi szerepe fia Forma 1-es bemutatkozásában majd előléptetésében.

Helmut Marko szerint sem érdemes azonban túl sokat foglalkozni Villeneuve kijelentéseivel, ugyanakkor annyit még hozzátett, hogy Verstappen is hibás a történetben:

„Ez egy nagyon kényes téma, amit csak rendkívül óvatosan szabad megközelíteni. Verstappennek meg kell tanulnia, hogy minden egyes szaváért felelősséggel tartozik, ugyanis a média örömmel ragad ki néha mondatokat komplett nyilatkozatokból. Ezt vele is megbeszéltük, vélhetően tanult az esetből.”

Marko ezt követően azért azt is elmondta, hogy a 18 éves versenyző új színt hozott a Forma 1-be, ami jó, és az is csak jelent valamit, hogy Bernie Ecclestone szerint 10 Verstappen kellene a mezőnybe.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon-Magnussen páros lesz a Renault-nál 2017-ben?
Következő cikk Már most a szezon manővereként emlegetik Ricciardo Bottas elleni előzését

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország