Villeneuve: „Raikkönen most sokkal nagyobb tényező, mint a múltban”

Villeneuve: „Raikkönen most sokkal nagyobb tényező, mint a múltban”

1997 Forma-1 bajnoka szerint a finn „Jégemberrel” idén akár számolni is kell, ha azt folytatja, amit tavaly elkezdett.

Kimi Räikkönen már egyértelműen túl van a csúcson. A legjobb formáját a McLarennél nyújtotta, de mégis a Ferrarinál lett bajnok. Ennek lassan azonban 10 éve…

Räikkönen a Lotusnál egy fantasztikus visszatérést mutatott, majd miután visszatért a Ferrarinál, a teljesítménye hirtelen sokkal rosszabb lett. Ez egyrészt betudható volt a környezetváltásnak, amire ő nagyon érzékeny, másrészt ott volt mellette Fernando Alonso, valamint az autó és a szabályok sem feküdtek neki.

Az új Forma-1 valóban nem az ő világa, de tavaly noha Sebastian Vetteltől is relatíve csúnyán kikapott, jó teljesítményt nyújtott. Jacques Villeneuve korábban sokat kritizálta őt, de most a Sky Sports-nak adott nyilatkozatában dicsérte a finnt.

„Tavaly keményen dolgozott, de így is kritizálták. Úgy vélem, most sokkal súlyosabb tényező, mint a múltban.”

Villeneuve hozzátette, a Ferrari tavaly igazi meglepetést okozott a nagy előrelépésével és a versenyzőik jó munkát végeztek. Az ex-világbajnok szerint Vettelnek már nem kell foglalkoznia a múlttal, amikor is rögtön kikapott Ricciardótól a Red Bullnál, mivel ismét bizonyított.

Jacques finoman megjegyezte, nem hisz az ausztrálban, aki tavaly is bizonyította, hogy nincs a legjobbak között.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jacques Villeneuve , Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING