Villeneuve-öt nem nyűgözte le a monacói rajt: A pilóták profik, oldják meg!

megosztás
hozzászólás
Villeneuve-öt nem nyűgözte le a monacói rajt: A pilóták profik, oldják meg!
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2016. máj. 31. 16:52

Jacques Villeneuve, a korábbi Forma-1-es világbajnok dühös a biztonsági autós rajt miatt. A kanadai szerint ez rosszat tett a Forma-1-nek.

A Monacói Nagydíj rajtja előtt leszakadt az ég, és a versenyirányítás úgy döntött, a versenyzők a biztonsági autó mögött rajtolnak el. Az óvintézkedés többeknek nem tetszett, hiszen a hercegségben amúgy is szinte lehetetlen előzni, a rajt elmaradásával pedig a futam eleje elég unalmasra sikeredett.

„Hét kör a biztonsági autó mögött – nevetséges.” – mondta 1997 bajnoka – „Nem turisták, hanem a világ legjobban fizetett versenyzői.”

A kanadai szerint a döntés a száguldó cirkusz imidzsének sem tett jót. „A Forma-1 szurkolókat vesztett, és az ilyen dolgok sem segítenek, mert a pilóták nem gladiátorként vannak beállítva – gyengének tűnnek.”

Villeneuve tehát rendesen elrajtoltatta volna a mezőnyt a vizes pályán? „Kockázatos, de profik. Hagyjuk őket elrajtolni, vagy változtassuk meg a szabályokat, hogy esőben ne induljanak.”

Következő Forma-1 cikk
Mi a fészkes fene zajlik már megint a Ferrarinál? Vettel és Raikkönen sem ezt érdemli

Előző cikk

Mi a fészkes fene zajlik már megint a Ferrarinál? Vettel és Raikkönen sem ezt érdemli

Következő cikk

Ennél lazább életed nem lehet versenyzőként: Hamilton és Rosberg is hajóval csapatott Monacóban

Ennél lazább életed nem lehet versenyzőként: Hamilton és Rosberg is hajóval csapatott Monacóban

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jacques Villeneuve
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING