Villeneuve Magny Courst és Imolát is visszahozná a jelenlegi helyzet miatt

1997 Forma-1 bajnoka szerint a franciaországi és az olaszországi helyszín is potenciális helyettesítő helyszín lehetne a koronavírus miatt. A nagy kérdés, hogy mikor, mivel mindkét ország erősen érintett a világjárványban.

Scritta Imola sulla pitlane

Fotót készítette: Franco Nugnes

A korábbi hírek szerint ma jelentik be az Azeri Nagydíj halasztását, és lehetséges, hogy Kanada is erre a sorsra jut. Szép lassan a naptár fele halasztást kap, míg Monaco időközben törlésre került, ami azt jelenti, hogy idén semmiképpen sem lesz F1-es futam a hercegségben. Erre 1954 óta nem volt példa.

Még több F1 hír:

A Forma-1 a kulisszák mögött folyamatosan tárgyal a helyszínekkel, de nagyon nehéz tervezniük, mivel a vírus eddig minden forgatókönyvet felülírt. A tervek között szerepel az is, hogy rövidítettek legyenek a nagydíjak, és azokat esetlegesen zárt kapuk mögött rendezzék meg.

A másik változtatás lehet, hogy szombaton és vasárnap is lenne futam, amivel a Forma-1 felgyorsíthatná a folyamatot. A napok, a hetek és a hónapok azonban egyre csak telnek, így az esély is kevesebb lehet arra, hogy sok futamunk legyen.

Eredetileg 22 futamot rendeztek volna meg a Forma-1-ben, 22 különböző helyszínen, de ez már biztosan nem fog megtörténni. A kategóriának alternatívákat is kell keresnie, és Európán belül most nagyon nehéz ezt megtenni.

Jacques Villeneuve, 1997 Forma-1 bajnoka a Sky Sports kérdésére azt mondta, később néhány helyettesítéshez olyan pályákat választhatnának mint Imola vagy Magny Cours, melyek régen közkedveltek voltak, de régóta nem kaptak esélyt az F1-ben.

Magny-Cours grandstand under the snow

Magny-Cours grandstand under the snow

A kanadai-francia világbajnok sajnálja a Monacói Nagydíj törlését, de szerinte ez volt a helyes döntés, mivel 1 hónapot vesz igénybe az utcai pálya előkészítése, mert más esetben egy kései halasztás még több problémát okozott volna, kezdve a rajongókkal.

A 2021-es szabályok legnagyobb részét közben 2022-re időzítették át, miközben a szünet sok kárt okoz, főleg a kisebb csapatoknak. Villeneuve úgy véli, a Williams emiatt még nehezebb helyzetbe fog kerülni, de korábban már az Alfa Romeo csapatfőnöke is beszélt arról, hogy mekkora lehet a bevételkiesés a folytatásban.

Villeneuve szerint most minden csapat alternatívákon gondolkozik, már csak amiatt is, mert előrébb hozták a nyári szünetet, valamint a 14 nap helyett 21 napon át kell kötelező módon zárva tartaniuk a gyáraikat.


A stáb ismét odatette magát, és egy nagyon látványos videós anyaggal állt elő a 2020-as F1-es szezon előtt. Minden benne van, amire csak szükség lehet egy izgalmas trailerhez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly F1 helyett Leclerc-kel COD-ozik
Következő cikk Ocon szerint biztosan nem használták a DAS rendszert 2018-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország