Villeneuve leszólta Bottast: sosem szabadna kikapnia Csou-tól

Valtteri Bottas számára nem alakult rosszul a vasárnapi Kanadai Nagydíj, de előtte szombaton zsinórban másodjára kapott ki csapattársától, Csou Kuan-jütől az időmérőn.

Villeneuve leszólta Bottast: sosem szabadna kikapnia Csou-tól

A finn pilóta a szezon elején még magabiztos előnyben volt Csou-val szemben, és a csapat pontjainak legnagyobb hányadát ő szerezte. Bakuban viszont meglepő módon kikapott a kínaitól, és akkor bevallotta, hogy nem is tudta tartani csapattársa tempóját.

Kanadában aztán újabb vereség jött Bottas számára, hiszen az esős időmérőn Csou fél másodperccel jobb köridőt futott, és ezzel bejutott a Q3-ba is. Villeneuve most az F1 Nation podcastben beszélt arról, hogy az ilyesminek sosem szabadna megtörténnie házon belül, miközben az újonc még csak most kezdi felvenni az F1 ritmusát.

Mindezt a kanadai azok után mondta, hogy szembesítették őt azzal, hogy Bottasnak ki kellett ülnie a második edzést technikai hiba miatt, és talán ezért nem volt olyan magabiztos az autóban ülve.

Még több F1 hír:

„Csou még sosem ment ezen a pályán, és ő sem futott túl sok kört, szóval nem, Bottasnak idén sosem kéne kikapnia tőle. Ez egyszerűen nem elfogadható. Főleg nem az ő tapasztalatával. Ennek nem kéne megtörténnie, főleg nem egy olyan helyszínen, ahol Csou még nem is járt.”

„Nem tudom, hogy azért van-e, mert hozzászokott, hogy nem tudja legyőzni Lewis Hamiltont, ez pedig visszavetette. Pedig az évkezdése könnyű volt. Jól ment, az élmezőnyben csatázott, megsemmisítette Csou-t, aki viszont hirtelen megmutatta, hogy tud gyors lenni. Most nem a legjobb Valtterit látjuk. Simán elöl kéne lennie” – vélekedett Villeneuve.

Szerinte egyértelmű, hogy Bottas nem az a kaliber, mint mondjuk Hamilton. „Ő egy remek fickó, gyors. Szupergyors. Egy-egy futamon le tudta győzni Lewist, de az év során nem. Pontosan ez a különbség közte és Hamilton között, aki megannyi futamot nyert mindenféle pályán és mindenféle körülmények között.”

„Bizonyos időközönként nagyon gyors, de a teljes szezont tekintve ezt nem tudja hozni, és ezt be is mutatta minden évben” – utalt Villeneuve Bottas Mercedesnél töltött öt szezonjára, amikor is képtelen volt megszorongatni Hamiltont a bajnokságban.


Nézd meg az idei Le Mans-i 24 órás viadal összefoglalóját

Horner tart a Mercedes silverstone-i teljesítményétől

megosztás
hozzászólás
Ecclestone: ha Michael egészséges lenne, elküldené Steinert a fenébe
Előző cikk

Ecclestone: ha Michael egészséges lenne, elküldené Steinert a fenébe

Következő cikk

Norris szerint ilyen hatással lehet a fizetési plafon bevezetése a junior pilótákra

Norris szerint ilyen hatással lehet a fizetési plafon bevezetése a junior pilótákra