Villeneuve: Ha Hamilton elérhető, akkor ő lesz a Ferrari első választása, és nem Raikkönen!

Villeneuve: Ha Hamilton elérhető, akkor ő lesz a Ferrari első választása, és nem Raikkönen!

Jacques Villeneuve biztos benne, ha Lewis Hamilton elérhető a versenyzői piacon, akkor a Ferrari őt fogja választani, és nem Kimi Räikkönent.

A hétvége egyik legnagyobb „slágere” az, hogy Hamilton állítólag tárgyalásban áll a Ferrarival. mivel továbbra sem tudott mindenben megállapodni a Mercedesszel.

Először Niki Lauda tagadta a hírt, majd nem sokkal később így tett a Daimler első embere, és a Ferrari elnöke is. Ez azonban nem jelent semmit, hiszen a korábbi években láthattuk már, hogy mik mennek a háttérben… Erre kiváló példa lehet Sebastian Vettel ferraris szerződése. A német éveken át tagadta, hogy bármilyen kapcsolata is lenne a Ferrarival, majd a Maranellóba való szerződése után elárulta, hosszú ideje tartotta a kapcsolatot az olaszokkal és egy ideje tárgyaltak is.

1997 Forma-1 bajnoka a finn Turun Sanomat lapnak beszélt Räikkönen helyzetéről, esetleges hosszabbításáról.

„Ha Kiminek így fekszik az autó, mint most, akkor a Ferrari szerződést hosszabbíthat vele. Úgy tűnik, hogy az egész csapat jó hangulatban van, és duzzadnak az energiától. Vettel nagyon jól szerepel a Ferrarinál, és Kiminek is megy a vezetés. Amikor minden ilyen jól működik, azt kell gondoljuk, hogy a Ferrari a következő évben is ezzel a párossal fog versenyezni.”

//

FILM! Itt a Batman Vs. Superman teaser trailere! WOW! Tech-live.hu

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 17.

„Ha a döntést a tavalyi év alapján kellene meghozniuk, akkor Kimi biztosan nem folytathatná. Természetesen ez nagyban függ attól, hogy a Ferrari miképp látja a jövőt. De ki lenne az, aki Kimi helyét átvehetné? Ha Hamilton elérhető, akkor valószínűleg ő lesz a Ferrari első választása, de most nem látom ezt és azt, hogy a projekt megvalósulna közöttük.”

Ki lehet az első számú versenyző a Ferrarinál jelenleg?

„Nem hiszem, hogy a Ferrarinak annyira érdeke lenne Kimivel nyernie, vagy sem. Mindaddig, míg a csapat jól szerepel, elégedettek lesznek a jelenlegi helyzettel. Ugyanakkor nincs szükségük két győztes versenyzőre! Egy versenyzőnek kell nyernie, míg a másiknak támogatói szerepben kell lennie, hogy ketten elegendő pontot gyűjtsenek a csapatnak. Emellett a tapasztalt is segít abban, hogy felgyorsítsák az autó fejlesztését.”

„Nem tudom, hogy Kimi alkalmas erre a szerepre, vagy sem, de most úgy tűnik, hogy egy teljesen más versenyzővel állunk szemben, mint tavaly.”

Az időmérők azonban továbbra is gyenge pontot jelentenek a „Jégember” számára.

„Szerintem Kimi soha nem volt egy rettenetesen jó időmérős versenyző.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jacques Villeneuve , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING