BRÉKING

Villeneuve: Alonso karrierjének valószínűleg vége, és már soha nem lesz újra bajnok!

Az 1997-es világbajnok elég éles kritikát fogalmazott meg a kétszeres spanyol bajnokról. Szerinte Alonso nagyot tévedett, amikor tavaly év végén a McLarent választotta.

Villeneuve általában elég szókimondó, és ez most sem volt másképp, amikor arról kérdezték, hogy szerinte mi a helyzet most Alonsoval, aki a McLarennél idén egyelőre csak szenved.

„Alonso még mindig a legjobb, ez nem változott. Mindenki ezen a véleményen van, de a spanyol a Ferrarival ezt mégsem tudta bizonyítani. Ott egyszerűen nem jött össze, tehát valamit rosszul kellett csinálnia. Például 2010-ben az utolsó futamon meg kellett volna előznie Petrovot a bajnoki címért, de nem tudta. Ez van.”

„Lehet, hogy a stratégia sem volt jó, de egyenlő esélyei voltak Petrovval szemben. A történelemben mindig is azok voltak a nagy pilóták, akik igazán mélyről is vissza tudtak jönni.”

Alonso lehet, hogy mindig rosszkor volt rossz helyen? Villeneuve a spanyol helyében biztos, hogy nem így alakította volna a karrierjét a királykategóriában.

„A Ferrari szerződése is hiba volt. Három-négy évig vezethetett volna a vörösöknek, majd nyugdíjba mehetett volna. A McLarennel már 2007-ben is ott volt rá az esély, hogy nyerjen velük. Egyértelműen látszik, hogy Alonso tévedett.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Valaki meg fog őrülni érte, valaki pedig hányna tőle... Predator tabelet! A felirat nagyon bejövős! Tech-live.hu

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 24.

Lehet inkább, hogy Alonso 'dupla vagy semmire' játszik, hogy ismét világbajnok legyen. A kanadai nem ezen a véleményen van.

„Nem hiszem, hogy Alonso kockázatot akart volna vállalni. Valószínűleg ezzel a szerződéssel véget vetett a pályafutásának, és sosem nyer már címeket.”

„Én már dolgoztam a Hondával, és nagyon lassúak - a kulturális háttér is megakadályoz bizonyos dolgokat. Például, ha egy szakember rosszat tesz, akkor nem lehet megmondani neki. A Honda és a McLaren idén biztos nem fog nyerni, de ez az elkövetkező években is így lesz. Két évig biztos nem nyernek.”

Alonso többször is azt nyilatkozta, hogy elégedett a döntésével, mert már nem érezte jól magát az olasz istállónál, szóval szüksége volt a váltásra.

„Fernando eléggé ismeri a Ferrarit ahhoz, hogy tudta, az idei autó gyors lesz. A Ferrarinál összeállt a csapat Allisonnal. Egy olyan autót építettek, ami nagyon kíméletes a gumikkal.”

„Alonso hiába akar újabb bajnoki címet nyerni. Az nem minden. Előtte dobogós helyezések kellenek, illetve futamgyőzelmek. Nagyon úgy tűnik, hogy a Ferrarival ott lehetett volna.”

Végül pedig Villeneuve elmondta, hogy az olasz istállónál minek is köszönhető a meglepetésszerű javulás Alonso távozása után.

„A Ferrarinál a siker kulcsa a szenvedélyben rejlik. Arrivabene elérte, hogy a csapatot ne csak a pénz motiválja, mint általában a Forma-1-ben mindenkit.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sport Bild: Hamilton aláírta az új szerződését a Mercedesszel! Nem megy a Ferrarihoz!
Következő cikk Arrivabene lecsapott Minttura és tolta a puszit: óriási figura a Ferrari csapatfőnöke!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország