BRÉKING

Villeneuve aggódik az F1 miatt: rossz döntések születnek, melyek nem segítenek a sporton

Jacques Villeneuve finoman szólva sem rajong az új irányért, amit a Forma-1 és a döntéshozók követnek. A korábbi bajnok szerint ez a sport nem a környezetbarát mivoltról szól, és az igazi versenyzés felé kellene törekedni.

Villeneuve utoljára 2006-ban vezetett élesben Forma-1-es autót, akkor a frissen bevezetett 2.4 literes V8-asokkal. Idén alaposan felforgatták a szabályokat és a formulát, ami nem tetszik neki.

"Aggódok a Forma-1 helyzete miatt, és csak azt tudom remélni, hogy tévedek"- kezdte az 1997-es bajnok, aki egyben a Williams utolsó egyéni bajnoka napjainkig.

"Nem értem, mire fel ez a próbálkozás. Nem értem a koncepciót. A Forma-1 többé nem heroikus, a versenyzők pedig nem hősök. Az jelenti a problémát, hogy a változtatások művi jellegűek, és ez nem működik. Hat hónapon keresztül talán vicces, de utána mindenki megunja, és ha egyszer elkezded ezt a mű vonalat, egyre jobban úgy is kell folytatnod, egészen addig a pontig, hogy többé már nem beszélünk versenyzésről"- fogalmazott kritikusan.

Szerinte a gondok már 2011-ben elkezdődtek, amikor érkezett a DRS, és a legutóbbi változtatások tovább rontják a helyzetet.

"A motorszabályokkal mindenki annyira meg van kötve, hogy többé ez már nem Forma-1, nincs benne semmi különleges. Az üzemanyag-spórolás rendben van, remek dolog volt a múltban. Az a probléma, hogy nem a versenyzőknek kell elvégezni mindezt - elektronika által történik. Ott ülsz, spórolja neked az üzemanyagot, és mindez semmisé teszi a célt"- mondta a Canal+ szakértője. "Elvették az F1 ínyenc mivoltát. Azért van előzés, mert megnyomsz egy gombot, nem azért, mert végrehajtasz egy különleges manővert"- jegyezte meg keserűen.

Villeneuve idén már a Ralikrossz Világbajnokságban áll rajthoz, ami minden, csak nem környezetbarát - miközben a Forma-1 ezt az utat próbálja meg elsajátítani, vagy legalábbis közelíteni hozzá.

"Rossz embereket próbálnak meg kiszolgálni. A 'zöldeket' akarják táplálni, de az F1 nem zöld, szóval még a próbálkozásnak sincs értelme. Jó képet alkot a kormányok és a parlament számára, de ez nem F1. Az egyszerűséget szeretem, és imádom a sportot. Imádtam a 60-as és 70-es éveket, amikor a rajongók úgy is élvezték a versenyeket, hogy csak négy autó ért célba, miközben két kör választotta el őket. Tisztelted, amit a versenyzők tettek és elértek. Olyan döntésekkel próbálkoznak, melyek hosszútávon nem segítenek az F1-nek."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így nézhet ki a Williams új festése: Martini
Következő cikk Az új szabályok kedvezhetnek Raikkönennek: Alonso többé nem a Ferrari üdvöskéje

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország