BRÉKING

Villeneuve: A Red Bull hagyjon ki egy évet, Alonso meg kapja össze magát fejben

Jacques Villeneuve továbbra sem kertel, és mindenkit helyrerak. Az idei esélyekkel kapcsolatban elmondta, egyértelműen a Mercedes van elöl.

Idén már nem Vettel a favorit JV meglátása szerint, és a Renault Sport sem tagadja, hogy az első futamokon hátrébb lesznek a megszokotthoz képest. Mindez izgalmas szezont, vagy legalábbis kezdést eredményezhet.

"Nem tudom, hogy egy remek bajnokság lesz-e"- kezdte az 1997-es bajnok. "Mókás lehet, mivel az is megtörténhet, hogy egy Marussia van a dobogón. Majd ott vannak az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó megszorítások - jó lenne, ha a versenyzőre lennének bízva az ilyesmik, de helyette teljes mértékben az elektronika kezeli"- nehezményezte Villeneuve az Autosprintnek.

A kanadai a Williamsszel lett bajnok anno, és örömmel látja, hogy a csapatnak jól jött ki a motorváltás. "Ami a Renault-ot illeti, úgy tűnik, még a nagydíjat sem tudják befejezni. Teljesen elvesztek, és nem hinném, hogy egyetlen dologról van szó - mondjuk a rögzítésről -, hanem az egész motorról. A Williams most már Mercedes-motorral rendelkezik, ami jobb, ahogy a tesztek alapján is láttuk: ez az egy körözött olyan nagy hanggal"- mondta Villeneuve.

Ezek szerint Massa favorit lehet 2014-ben? "Remekül tette, hogy csapatot váltott, mivel versenyzőként vége volt. Pár éve teljesen eltűnt, még csak nem is tűnt F1-es versenyzőnek. Sohasem volt óvatos a fogyasztás miatt; mindig is nyomta, nem kímélte a gumikat vagy az üzemanyagot, szóval ez a formula nem neki való. De ha olyan pozícióba kerül, hogy képes a csapattársa előtt maradni, akkor újra az a versenyző lehet, aki majdnem nyert egy bajnokságot."

Vissza a favorit kérdéséhez. "Most azt mondanám, a Mercedes az. A téli tesztek az igazságot mutatták. Többé  nem Sebastian Vettel a favorit. A Red Bullt mintha elvágták volna, még a futam negyedét sem tudja teljesíteni. Nem tudom, hogyan fognak visszatérni - hacsak nem csinálnak egy új motort. Talán le kellene állniuk egy évre... Azt mondják, az autó az európai versenyekre készül el? Ez semmin sem fog változtatni, maximum 30 kört tesznek meg 15 helyett, mivel nem az autó a hibás, hanem a motor. A Ferrari megbízható, de nagynak tűnik a különbség a Mercedeshez képest."

A Ferrari párosa. "Alonsónak és Räikkönennek nem kell barátoknak lenniük, egyszerűen erősen kell teljesíteniük. Kimi remekül csinálta egy olyan évben, amikor lehet, hogy nem is fizettek neki. Szerintem ilyen szabályok között jobb lehet, mint Fernando, mivel Räikkönen nem olyasvalaki, aki mindig nyomja, nagyon kiegyensúlyozott, mindig hagy pár tizedet a zsebében a maximumhoz képest, így nem fogyasztja el a gumit, üzemanyagot tud spórolni. Úgy tűnik, ezeket a szabályokat ilyen karaktereknek tervezték. A házon belüli csata jó dolog, és egyben a Ferrarinak is jót fog tenni. Ha Kimi erősebb lesz, akkor Fernando nem lesz boldog, de fordítva is történhet, mivel Kimit 'Icemanként' szokták emlegetni, de valójából ő is forróvérű."

"Alonso egy harcos, aki az első körtől kezdve gyorsan akar menni. Ez kockázatos, mivel több üzemanyagot fogyaszt így. Fejben is ott kell lennie: a 2012-es Alonso nyerni tud, de a 2013-as nem"- zárta Villeneuve.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: Rosberg jól felkészült, addig Hamilton egy brutális tehetség
Következő cikk Ausztrál Nagydíj 2002: A nagy rajt baleset

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország