Vigyázz Ferrari, mert itt van a Red Bull és Verstappen

Vigyázz Ferrari, mert itt van a Red Bull és Verstappen

Ha szerencsénk van, akkor a Mercedest két top-istálló fogja rohamozni a folytatásban, ha pedig nem, akkor a Ferrarira ismét nehéz idők várhatnak.

A 2016-os szezon előtt Adrian Newey, a Red Bull guruja úgy nyilatkozott, hogy szerinte idén gyengébbek lesznek, mint tavaly. Christian Horner valamivel pozitívabb volt, de a csapatfőnök is hozzátette, a Toro Rossót előrébb várja.

Ehhez képest most ott tartunk, hogy a Red Bull az Orosz Nagydíjat kivéve mindenhol ott volt a legjobb helyek közelében, miközben legutóbb Spanyolországban nyerni tudtak.

Az osztrák világbajnok istállót is meglepte az, amit a Renault erőforrásától tapasztaltak, hiszen a franciák sokat léptek előre, miközben az RB12 kasztnija talán a legjobb a mezőnyben, ami szintén beszédes lehet. Ezek után képzeljük el azt, mi lett volna, ha a csapat a Mercedestől, vagy a Ferraritól kap motorokat…

Hamarosan pedig érkezik a Renault frissített erőforrása, ami egy komolyabb előrelépést jelenthet lóerőben, vezethetőségben és nyomatékban is. Ha a Red Bull számításai helyesek, akkor igencsak közel kerülhetnek a Mercedes, a Ferrariról nem is beszélve.

A szezon még messze nem dőlt el, legalábbis hamarosan kiderül, hogy milyenek a kilátások a következő hónapokat illetően.

Többek között erről is szó lesz a GP-live.hu kedd esti adásában, amibe Ti is becsatlakozhattok a YouTube chatfala segítségével, és véleményezhetitek az adott témákat.

A GP-liv.hu F1-es műsora az eddig megszokott módon kedd este 7 órakor veszi kezdetét. És ne feledd, iratkozz fel a hivatalos YouTube csatornánkra, ahol újabb és újabb érdekes tartalmak kerülnek feltöltésre.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING