Videón Vettel rendkívül emberi pillanata Norris balesete után

Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel a Belga Nagydíj időmérő edzésén is az emberi nagyságáról tett tanúbizonyságot – Lando Norris balesete után megállt mellette, hogy megnézze, jól van-e a „kolléga”.

Videón Vettel rendkívül emberi pillanata Norris balesete után

A vizes pályán induló spái kvalifikáción az idő múlásával sem javultak a körülmények, és a Q3 elején még több eső esett az aszfaltcsíkra. Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel pedig ekkor azt mondta, hogy szerinte félbe kellene szakítani az időmérőt.

Nem sokkal később Lando Norris szenvedett nagy balesetet, és bár szerencsére a brit versenyző jól van és rajthoz tud majd állni a versenyen, az ütközés után közvetlenül még ez nem volt biztosra vehető.

Még több F1 hír:

Vettellel a rádión keresztül közölték, hogy Norris balesetet szenvedett, a német pedig először mérgesen azt mondta, hogy megmondta, hogy félbe kellett volna szakítani a kvalifikációt, majd megállt a brit pilóta mellett, hogy megnézze, jól van-e:

„Mit is mondtam, b*szki? Mit mondtam? Piros zászló! Igen… *****! Ez szükségtelen volt. Jól van Lando?” – mondta Vettel a rádióban, ezt követően pedig látta, hogy Norris pozitívan reagál, tehát a körülményekhez képest jól van.

Vettel pedig nemcsak emberségből vizsgázott jelesre, hanem a pályán is remek teljesítményt nyújtott: az ötödik helyről várhatja a Belga Nagydíjat, a rádióüzenete pedig az alábbi Twitter-beágyazásban tekinthető meg.

 

Hamilton: Nehéz dolgunk lesz így…


megosztás
hozzászólás
Lecsapott az eső, extrém körülmények Spában - videó
Előző cikk

Lecsapott az eső, extrém körülmények Spában - videó

Következő cikk

Ezzel a körrel szerezte meg a belgiumi pole-pozíciót Max Verstappen! (videó)

Ezzel a körrel szerezte meg a belgiumi pole-pozíciót Max Verstappen! (videó)
Hozzászólások betöltése