Videón Vettel drámája és Q1-es kiesése

Sebastian Vettel mért kör nélkül zárta a Német Nagydíj időmérőjét, így a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője a mezőny végéről rajtol vasárnap, Vettel autója turbógondok miatt adta meg magát a kvalifikáció elején.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A hockenheimi időmérőn Sebastian Vettelnek esélye lehetett a pole pozícióért küzdeni, legalábbis a szabadedzéseken a Ferrari elég erősnek bizonyult ehhez. A német csapattársa, Charles Leclerc a Q1-ben gyorsan élre is állt, és végül első helyen is jutott tovább, Vettel azonban egyetlen mért kört sem tudott megtenni, csakúgy mint a csapattársa a Q3-ban.

A Ferrari turbógondja miatt még visszatért a bokszba, hátha valamit kezdeni tudnak a szerelők a kialakult helyzettel, ám még az első szakasz vége előtt kiszállt az autóból, jelezve, hogy számára ezzel vége. Vettel ezzel utolsó lett az időmérőn, és utolsó helyen kénytelen rajtolni vasárnap, márpedig az utóbbi időben sokat kritizált németnek nagy szüksége lett volna egy biztató eredményre. Vettel legutóbb a 2017-es malajziai versenyen esett ki az időmérő Q1-es részében, akkor az erőforrás adta meg magát a Ferrariban.

"Nem tudom, mi történt, valami eltört a turbóban. Nagyon keserű vagyok, mert az autó nagyon jó, és jó esélyünk lett volna küzdeni egy jó rajthelyért, de reméljük, hogy holnap is lesz lehetőségünk egy jó eredményre. Várom a versenyt, de persze sokkal jobb lenne elölről indulni, de meglátjuk, mire leszünk képesek" - mondta csalódottan Vettel.

Videón Vettel drámája:

 

Lewis Hamilton igen jó esélyekkel pályázik arra, hogy 7 olyan rekordot is megdöntsön, ami jelenleg Michael Schumacher neve mellett szerepel a Forma-1-ben. Egyre közelebb és közelebb kerül ahhoz, hogy minden idők legeredményesebb pilótája legyen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: Nagy lehetőséget szalasztottunk el...
Következő cikk Leclerc elmondta, miért nem tudott kört futni a Q3-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország